Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás 2019

A póráz két végén

Befogadó - 2019

Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit május 22-én, szerdán, 17 órára Szegedre, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár alagsori klubjába!

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Fontos információkat tudhattok meg az ivartalanítás fontosságáról és előnyeiről, valamint a műtétek költségeihez a helyszínen hozzájárulhattok, támogatást nyújthattok.
A rendezvény fővédnöke: Gomba, a cica!

Mint azt tudjátok, sajnos idén a svájci alapítvány, azaz Susy Utzinger forráskimerülés miatt nem tudja a magyarországi ivartalanítási programokat támogatni. 2017-ben és 2018-ban az ő segítségével több száz macskát tudtunk kiivartalaníttatni. Legfőképp utcai, kolóniás cicákat, de segítséget nyújtottunk nehéz helyzetben élő, állattartóknak is, akik szerették volna kedvencüket ivartalaníttatni, mert felelős állattartók, de segítség nélkül azt nem tudták volna megoldani.
Jelenleg mini projektek keretein belül tudjuk az ivartalanításokat folytatni. Önerőnk nincs rá, licitek, illetve apró, magán adományok útján tudunk egy-két-három, kolóniás, utcai cicát ivartalaníttatni. Sajnos már május van, nagyon sok cica lefialt, akiket, ha érkezik segítség, tudtunk volna ivartalaníttatni. Amit tudunk, megteszünk, de sajnos segítség nélkül olyan ütemben, mint a korábbi években, nem tudjuk folytatni az ivartalanításokat, pedig az egyik legfontosabb állatvédelmi tevékenység.
Önkormányzati és állami segítséget és támogatást sajnos nem kapunk!
Ha nem tudsz eljönni a programra, de fontosnak tartod a projekt támogatását, az adományodat a 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámunkra is elutalhatod, „ivartalanításra” közleménnyel.
Segítségeteket és támogatásotokat hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Facebook

Cicások csoportja!

 
Cicatartók és kedvelők Klubja
Nyilvános csoport · 178 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Szabályzat! Kedves Klubtagok! Ezt a csoportot azért hoztuk létre, hogy megmutassuk kedvencünket és segítséget nyújtsunk egymásnak a cicatartás nehézsé...
 

Csatlakozz - 2019

Életmentő - 2019

Sünmentő - 2019

Segítség

Már idén is több, mint 15 családnak segítettünk.