Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken: Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás 2019

A póráz két végén

Befogadó - 2019

Kedves Állatbarátok! Mint tudjátok, már egy ideje azon dolgozunk, hogy az Állatvédelmi- és Szabadidős Központunkat megnyithassuk. Ez a létesítmény nem menhelyként, hanem állatvédelmi központként fog működni. Itt kívánunk olyan cicusoknak és kutyusoknak ideiglenes otthont nyújtani, akik betegek, esélytelenek vagy épp az ebrendészeti telepen halálra vannak ítélve.

 


 

Másik fő célja a létesítménynek a prevenció. Fiataloknak kívánunk itt előadásokat tartani, de a felnőttek számára is, akár családi napokat a felelős állattartás jegyében.

Fontos tudnotok, hogy ezt nem pályázati pénzből finanszírozzuk. Önerőből, az állatbarátok támogatásából. Senki sem kért meg erre bennünket, mi találtuk ki ezt a projektet. Nem kötelező feladat a számunkra, csupán az állatok szeretete vezérelt arra bennünket, hogy még többet segíthessünk a bajba jutott állatokon.
Sokszor azt halljuk, hogy: "Ez a dolguk!" "Ezért kapják a pénzt!"
NEM dolgunk és NEM kapunk ezért pénzt, mi mindnyájan az egyesületben önkéntesként tevékenykedünk, a munkánk és a családunk mellett. NEM állunk szerződésben egy önkormányzati céggel vagy állami céggel sem!
A területet három éve vásároltuk. Beköttettük a villanyt, új kerítést húztunk fel, kitakarítottuk a területet, felállítottunk két kis faházat. Három kutya kennelt kaptunk adományba, amelynek az aljzatát kell megcsinálnunk, és máris három kutya életet tudunk megmenteni.
Hatalmas nagy szükségünk volna egy konténerházra, vagy egy faházra, amelyben cicákat tudunk lábadoztatni!
Már 2018 őszén szerettünk volna kinyitni, de pénz és idő hiányában nem áll még készen a terület arra, hogy hivatalosan is megnyisson. A hatósági állatorvossal is folyamatosan kommunikálunk, a javaslatai alapján dolgozunk.  Hivatalosan, a hatóság által is engedélyeztetni szeretnénk a központot, ahhoz, hogy ezt az engedélyt megkapjuk, még van pár dolog hátra, de ami a legfontosabb: cicáknak kis faház, konténerház és egy kutat fúrni.
Ha egyetértesz a célunkkal és segítenéd a munkánkat, azt megteheted a 10700158-67637539-51100005-ös (CIB Bank) számlaszámunkra utalva pénzadománnyal, de tárgyi adományokat is szívesen elfogadunk. Ez ügyben az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címünkre írj egy megkeresést!
Köszönjük, hogy figyelemmel kíséred a munkánkat és segítesz nekünk, az állatoknak!
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete vezetősége

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Facebook

Cicások csoportja!

 
Cicatartók és kedvelők Klubja
Nyilvános csoport · 67 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Szabályzat! Kedves Klubtagok! Ezt a csoportot azért hoztuk létre, hogy megmutassuk kedvencünket és segítséget nyújtsunk egymásnak a cicatartás nehézsé...
 

Csatlakozz - 2019

Életmentő - 2019

Sünmentő - 2019

Segítség

Már idén is több, mint 15 családnak segítettünk.