Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Hét úgy sajnos nem telik el, hogy ne kelljen állatorvoshoz mennünk. Így volt ez most is. Lujzival kontroll vizsgálaton jártunk, sajnos üvegtest gyulladása van a szemének, így most azt kezeljük. Csutka pedig még prüszköl, köhög, így az ő kezelése is folyamatban van. Merész lába nagyon szépen felgyógyult, nem a legtökéletesebb még, de nem is lesz vele gond. Előjegyeztettük őt műtétre, a laborértékei az állapotához képest megfelelőek.

 


 

Tom beköltözhetett a Cicalakba. Még bujkál, meg van szeppenve, de talán nem lesz gond vele. Tudjátok, ő egy nagyon félős és egyben támadós cica volt, autó balesetes. Számunkra a legfontosabb, hogy a fajtársaival jól kijöjjön, mi pedig majd dolgozunk azon, hogy emberhez is szocializáljuk.
A héten a jó időben sokat foglalkoztunk a védenceinkkel, játszottunk, bundát rendeztünk. Mindig közbeszól az eső egy-egy munkafolyamatnak, de sebaj, kivárunk.
Az ivartalaníttatási akciónk keretein belül folyamatosan várjuk a hódmezővásárhelyi és környékbeli cicaetetők jelentkezését és egyben a segítségüket is kérjük, hogy ivartalanítva legyenek az utcán élő, hontalan bársonytalpúak, hogy megfékezzük a további szaporulatot. Jelentkezni az ingyenes ivartalanítási programra az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címünkön lehet.

SÜNIK: Rengeteg sünit látunk elütve az utakon sajnos. Párzási időszak van, mindenkit kérünk, hogy vigyázzanak rájuk! Ha sérült sünit találtál, helyezd biztonságba és írj nekünk! Tedd egy dobozba, ronggyal megfogva és úgy zárd le, hogy levegőt kapjon, de kiszökni ne tudjon belőle. (apró lyukak a dobozra)
Helyezd el, hűvös, árnyékos helyen, maximum vizet tégy be neki. Mi 24 órán belül segíteni fogunk, a gondozásunkba vesszük az állatot, persze előtte már tanácsokkal ellátunk. Sajnos azonnal nem tudunk kék lámpával a helyszínre sietni, mivel nincs is kék lámpánk, illetve mindnyájan dolgozunk, az állatvédelmi tevékenységünket önkéntesként végezzük. De így, összefogva fogunk tudni segíteni a tüskéseken!

 

Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek!
Adószámunk: 18298091-1-06
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Állatorvosunk rendelőjében a Kovidoki Állatorvosi Rendelő
előterében van pénzadomány gyűjtő urnánk, ha készpénzzel támogatnád a védenceinket, abba bele dobhatod! Illetve, ha parazitairtót (bolhairtót, féreghajtót, szívféreg megelőző tablettát), esetleg gyógytápot vásárolnál a védenceinknek, azt is megteheted ott és le is adhatod egyúttal az adományt, át fogjuk venni.
A doktor úr új oldala ehhez: Kovi Doki Petshop
Cím: Hódmezővásárhely, Simonyi utca 16. szám.
Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Facebook

Cicások csoportja!

 
Cicatartók és kedvelők Klubja
Nyilvános csoport · 358 tag
Csatlakozás
Szabályzat! Kedves Klubtagok! Ezt a csoportot azért hoztuk létre, hogy megmutassuk kedvencünket és segítséget nyújtsunk egymásnak a cicatartás nehézsé...
 

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség