Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken: Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás 2018

A póráz két végén

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete fényképe.Rendkívüli állateledel- és adománygyűjtést tartott a szatymazi rémtanyán rekedt harminc cica javára a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete pénteken. Az akció sikeres volt, hiszen az állatbarát vásárhelyiek csaknem 360 kilogramm adományt, elsősorban macskaalmot, eledelt és már nem használt ruhákat ajánlottak fel a bajba jutott négylábúaknak.
 
 

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete fényképe.Mint az korábban kiderült, az egykori Macska Mancs Team csoport vezetője lemondott a tanyán maradt cicákról és a kutyákról. Az állatok rendkívül rossz állapotban vannak, és a körülmények sem voltak megfelelőek. Egy héttel ezelőtt önkéntes állatbarátok próbáltak mindent megtenni azért, hogy javítsanak a helyzeten, de még így is rengeteg a tennivaló.
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete fényképe.A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete az első perctől kezdve segíti az ott maradt állatokat, éppen ezért március 9-én, pénteken rendkívüli állateledel- és egyéb adománygyűjtést tartottak az Interspar áruházban. Az akció során csaknem 360 kilogramm adomány és felajánlás érkezett egy délután alatt. Elsősorban macskaalmot, cicakonzervet és száraz tápot, valamint már nem használt ruhaneműt ajánlottak fel a vásárhelyiek a bajba jutott állatoknak.
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete fényképe.Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, büszke a helyi állatbarátokra és köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki a cicák segítségére sietett. Arra kér mindenkit, hogy kövessék továbbra is nyomon az állatok sorsát, és amennyiben tehetik, fogadjanak is örökbe közülük, hogy a létszám csökkenhessen. Kiemelte, a rémtanyán rekedt állatoknak az életben maradást jelentheti, ha kikerülhetnek onnan.

Facebook

Csatlakozz - 2018

Életmentő - 2018

Sünmentő - 2018

Befogadó - 2018

Segítség

Már idén is több, mint 15 családnak segítettünk.