Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:
Megtartotta az idei tanév első összejövetelét a Cserkó Állatvédelmi Klub kedden este a hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégiumban. Egy egyedülálló kezdeményezésről van szó, amelynek célja, hogy az állatok iránt érdeklődő diákok, sőt, nevelőtanárok pontos képet kapjanak a helyes és felelős állattartásról, valamint arról, hogy hol tart ma Magyarországon az állatvédelem. Ráadásul a klub hivatalos szakkörré is vált.
Országosan is egyedülálló kezdeményezés indult tavaly a hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégiumban, Karádi Ágnes nevelőtanár ötlete alapján. A Cserkó Állatvédelmi Klubnak nagy sikere volt az elmúlt tanévben, így idéntől hivatalos szakkör formájában vehetnek részt rajta a kollégisták. A szakmai programot a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete segíti. A legfontosabb cél az, hogy az állatok iránt érdeklődő diákok, sőt, nevelőtanárok pontos képet kapjanak a helyes és felelős állattartásról, valamint arról, hogy hol tart ma Magyarországon az állatvédelem.
A jó hangulatú, interaktív estén mindenki átfogó képet kaphatott az állatvédelemről, elmesélhette saját, állatokhoz, természethez köthető történetét, de bárki kérdezhetett is az állatvédőktől. A legtöbben kedvencük viselkedésével, nevelésével kapcsolatban érdeklődtek. Kiderült az is, hogy a résztevők fele-fele arányban kutya, illetve macskapártiak, de sokuknak van otthon haszonállatuk is.
A szakkör, avagy klubfoglalkozás kéthetente lesz a kollégiumban, amire máris elkezdtek készülni a fiatalok különféle kérdésekkel, ötletekkel és történetekkel. Karádi Ágnes tanárnő és Balogh Ernő, az egyesület elnöke egyetértettek abban, hogy a programot minél több helyre el kell juttatni, hogy más kollégiumok, oktatási intézmények is csatlakozhassanak a kezdeményezéshez. Az érdeklődők bővebb tájékoztatást kaphatnak az egyesület elérhetőségein, amelyek megtalálhatók a www.hmvhelyiallatvedok.eu oldalon is.
Adományozás
Cicások csoportja..
Cicatartók és kedvelők klubja.. Nyilvános csoport1 210 tag