MAJDNEM EGY KAMION ÁLDOZATA LETT – MOST A GYÓGYULÁSÁÉRT KÜZDÜNK! 🐾
Ma Hódmezővásárhelyen, a Merz Fashion Kft. telephelyén találták ezt az apró, nagyon beteg cicát. 💔 A kicsi az úttesten volt, és majdnem elütötte egy kamion – szerencsére még időben sikerült megmenteni.
A képen is jól látható, hogy a szemei nagyon rossz állapotban vannak, látása is nehezített. Ennek ellenére kapaszkodik az életbe, és ami biztató: önállóan már eszik. ❤️
A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete gondozásába fogadta. Bár jelenleg gyakorlatilag nincs szabad férőhelyünk, egyszerűen nem hagyhattuk magára. Egy szobakennelt készítettünk elő számára, puhán beágyaztunk neki, hogy biztonságban lehessen, amíg megkezdjük a gyógyíttatását.
🙏 Most a segítségeteket kérjük!
Állatorvosi vizsgálatra, szemészeti kezelésre, gyógyszerekre és további ellátásra van szüksége. Minden apró támogatás számít, akár néhány száz vagy ezer forint is közelebb viheti a gyógyuláshoz.
🏦 Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete
Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank)
💬 Közlemény: „beteg cica”
Kérjük, aki most anyagilag nem tud segíteni, egy megosztással támogassa őt! ❤️🐈‍⬛
Most már biztonságban van. Innen azon leszünk, hogy ne csak megmeneküljön, hanem egyszer egészségesen, szerető gazdi mellett élhessen. 🐾