Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Eljött egy újabb hónap, ami nehézségekkel jár az állatvédők számára. Újabb bevásárlást kellene tartani a védenceknek, befizetni a számlákat és az állatorvosi költségeket, emellett az újonnan bekerült állatok oltási programja is kezdődik.

 

 

 

 


 

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete teljesen kimerült, ezért az állatbarátok segítségét kérik. Körülbelül 180 ezer forintot kell előteremteniük ahhoz, hogy a júniusi hónapot kihúzzák. Ez az összeg, habár szűkösen, de fedezné a kiadásokat.
Az egyesület kizárólag önkéntes tagokból tevődik össze és sokszor a tagok saját pénzüket nem kímélve nyújtanak támogatást a szervezetnek. Ez azonban nem elegendő, hiszen a kiadások folyamatosak. Az egyesülethez nemrégen összesen kilenc süni érkezett és két kölyök cica, valamint az utcai cicák ivartalaníttatását is folytatták.

Az állatvédők célja a felelős állattartás népszerűsítése, és az, hogy minden alapszükségletet biztosítsanak a védenceik számára, így a rendszeres oltást, parazitamentesítést, fertőtlenített helyet. Éppen ezért is kerül többe az ellátásuk. A szervezet elképzelhetetlennek tartja, hogy konyhai ételmaradékkal etessenek vagy ivarosan adjanak örökbe egy állatot.
Aki segítene az egyesületnek, az a 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámra tudja eljuttatni az adományát.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség