Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete „óvodás” cicusainak keres felelős gazdikat, akik egy életen át vigyáznának a szeretetgombócokra.

 

 

 

 


 

A szervezet bő két hónappal ezelőtt mentette a négy kiscicát és a mamájukat az egyik Oldalkosár utcai bérház pincéjéből. Nagyon betegek voltak, a szemüket ki sem tudták nyitni, félő volt, hogy mind megvakult. A hosszas és kitartó kezeléseknek köszönhetően, két cicusnak, Kócosnak és Csikónak a szeme teljesen rendbe jött.

 A két fiú, Cucli és Csipesz szeme viszont még nem az igazi, ám őket ez nem hátráltatja semmiben sem. Mind a négyen három hónaposak, oltva vannak, külső-belső parazita mentesítve, illetve chippel ellátva. Az állatvédők szeretnének a számukra megfelelő családokat találni, hiszen mindannyian megérdemlik a szeretetet és a törődést! Imádnak játszani, szobatiszták, és persze sokat dorombolnak.

Akinek felkeltette az érdeklődését valamelyik cica, az egyesület email címén jelezheti örökbe fogadási szándékát, az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy a Facebook közösségi oldalon. A szervezet önkéntes munkatársai válasz üzenetben tájékoztatják a jelentkezőket az örökbe fogadás feltételeiről.

Aki nem tud örökbe fogadással segíteni, de támogatni kívánja az állatvédők munkáját, a 10700158-67637539-51100005 számlaszámra küldheti el adományát.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Facebook

Cicások csoportja!

 
Cicatartók és kedvelők Klubja
Nyilvános csoport · 358 tag
Csatlakozás
Szabályzat! Kedves Klubtagok! Ezt a csoportot azért hoztuk létre, hogy megmutassuk kedvencünket és segítséget nyújtsunk egymásnak a cicatartás nehézsé...
 

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség