Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Újabb balesetes cicát vett pártfogásába a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Ezúttal egy átereszbe szorult, sérült felnőtt cicán segítettek, az állat Hódmezővásárhelyen az Árok utca és Királyszék utca sarkán került bajba.

 

 


 

Balogh Ernő elnök és segítője telefonon kapták a segítségkérést. A helyszínre érve megtalálták a cicát az árokba, aki a közeledésre megijedt és beszaladt az átereszbe, amelyben víz is volt. Az állatvédők gyorsan felmérték a terepet, majd seprűvel, hordozókkal, rongyokkal, cicaeleséggel tértek vissza a helyszínre, hogy valahogy kicsalják a macskát. Szerencsére mire visszaértek, a cica kijjebb merészkedett, így a bejáratot csak le kellett zárniuk, gyorsan megfogni a cicát és a hordozóba biztonságba helyezni.
Ezt követően Szegedre vezetett az út az állatorvoshoz, aki megvizsgálta az állatot. Valószínűleg autó üthette el, de szerencsére nem tört el semmije, picit sokkos, rémült állapotában volt, nagyon zihált. Bőre viszont gombás és rühes, ez ellen injekciókat is kapott. Hétfőn kell majd visszavinni a cicát ellenőrző vizsgálatra, de ha nem javul az állapota, azonnal indulni kell. Ezt valószínűleg már a macska gazdája fogja megtenni, hiszen időközben jelentkezett érte.

Balogh Ernő kifejtette, hogy múltkor összeszámolták és majdnem 80 cicát kellett volna befogadniuk. Azóta ez a szám már majdnem a duplájára nőtt. Hozzátette, nehéz nemet mondani, de ha egyszerűen nem tudják hová elhelyezni az állatokat, sajnos nem tudnak segíteni. Szeretnék, ha sokkal több ideiglenes gazdi jelentkezne az egyesülethez, ahol szeretetben élhetnének addig a talált, sérült, beteg állatok, ameddig meg nem gyógyulnak és végleges gazdira nem lelnek.
A csatlakozási lehetőségről a szervezet Facebook- vagy weboldalán, a www.hmvhelyiallatvedok.eu-n találunk több információt.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség