Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:
Készült: 2022. június 08. szerda, 07:54 | Írta: Kovács Péter
A júniusi hónap is kihívásokkal teli lesz a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete életében. Az állatbarátok segítségére számítanak, hiszen anyagi nehézségekkel küzd a szervezet. A júniusi hónapra összesen 150 000 forintot kell összegyűjteniük ahhoz, hogy állataikat elláthassák, számláikat befizethessék. A jó lelkű, állatbarát adományozók segítségében bíznak.
Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, minden nap egyre nehezebb. Ma már azért küzdenek, hogy meglévő védenceiket jó színvonalon láthassák el. Örökbefogadók nincsenek – hívta fel a figyelmet az elnök, kiemelve, minden védencük egészséges, ivartalanított, oltott, chippelt, betegségekre szűrt. Hozzátette, nem tudják, hogy meddig tudnak működni, fenntartani az Állatvédelmi- és Szabadidős Központot. Az adományozók is kevesebben vannak. Jelenleg is fut az egyesület ivartalanítási programja a városban, amellyel a hajléktalan, gazdátlan cicákat célozzák meg, ivartalaníttatják, gyógyíttatják őket.
Aki támogatni szeretné a városi szervezet védenceit az a 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámra elutalva tudja azt megtenni. Bővebb információ az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen kérhető.
Adományozás
Cicások csoportja..
Cicatartók és kedvelők klubja.. Nyilvános csoport1 870 tag