Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Látogatást tettünk a Tatabányai Ebrendészeti Telep/Segítő Kéz a Kutyákért Egyesület csapatánál, akik jó barátaink. Annak idején, a szatymazi horror macskás tanya eset kapcsán azonnal felajánlották ők is a segítségüket és a támogatásukat. Ezért örök hálával tartozunk nekik is, mint a többi, a mentésben résztvevő szervezetnek, segítőnek!

 

 


 

Többször jártunk már a csapatnál és mint mindig, most is nagyon hasznos szakmai beszélgetésen vehettünk részt velük. Bemutatták újra a telephelyet, ami legutóbbi látogatásunk óta is nagyon sokat fejlődött és szépült.

Igazán példaértékű munkát végeznek és ami nagyon közös, az nem más, mintsem az, hogy ennek a csapatnak is nagyon fontos az utcai cicák segítése, ivartalaníttatása.
Hamarosan újra ellátogatunk hozzájuk, bízva abban, hogy a magas szakmai színvonalból tudunk haza is hozni majd.
Köszönjük a vendéglátást és az adomány eleséget! 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség