Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Fricivel jártunk állatorvosnál általános vizsgálaton és megkapta az I. védőoltását. Ő FIV+ cica, így ez elgondolásra intett bennünket, hogy „terheljük” e a szervezetét oltással, avagy ne. Az állatorvossal átbeszéltük, megnéztük a vérképét, általános állapotát és azt a döntést hoztuk meg, hogy most, jelen állapotában még fontos a számára az oltás, előnyösebb. Igazi hősként viselkedett a szép, gömbölyű testével a mi Fricikénk! Imádjuk!

 


 

Lujzival is jártunk kontroll röntgenen. Tudjátok, ő is FIV+ cica és előrehaladott tüdőgyulladása van. A doktor úr összevetette a friss és a múltkori röntgen felvételt és javulást látott. Nem szép még most sem a tüdeje, de a múltkorihoz képest, sokkal szebb! Február első felében megkapja az immunerősítő terápiáját, ebben egy jó barátunk, segítőnk fog közreműködni, ugyanis 5 napig tart a terápia. Szorítsatok érte, nagyon megérdemel még sok-sok boldog évet!
Sajnos Harcos feladta a küzdelmet, ma reggel átkelt a szivárvány hídon. Szombaton belázasodott, kapott injekciót, majd jobb kedve lett, evett is egy picit. De vasárnap reggel már nem várt bennünket. Egy lábamputáció nagyon komoly dolog, főleg nála, Harcosnál, mivel elég gyenge állapotában volt. De bíztunk benne, hiszen azért eleven volt és a műtét után pár nappal már felugrott a székre, ügyesen boldogult három lábbal! Örökké a szívünkben fog élni!

Az ivartalaníttatásokat is folytattuk a héten! Egy FeLV + utcai cicust ivartalaníttattunk, és egy vörös, szintén kandúrt. Ők Hódmezővásárhelyen, utcán élnek, de van pártfogójuk, etetőjük. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az ivartalaníttatás!
Egy kisebb bevásárlást is tartottunk, vettünk macskaalmot, száraz eledelt, kutya konzervet és pár tasakot. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki gondol a védenceinkre és adományoz! Nélkületek nem menne, igazán hálásak vagyunk nektek a sok-sok segítségért!
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek!
Adószámunk: 18298091-1-06
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség