Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Így az ünnepek után, az első munkanapon sem unatkoztunk. Igaz, mivel önkéntesként látjuk el az állatvédelmi tevékenységeinket, nekünk minden nap munka. Csak, ha hétköznap van, a fő állásunkkal kell összeegyeztetni például a cicabefogást, ami sokszor nem egyszerű. Ma sem volt az!

 

 

 


 

Hódmezővásárhelyen az Eötvös iskola udvarára már visszajáró vendégek vagyunk, ugyanis itt már ivartalaníttattunk cicákat. Az egyik ivartalanított nőstényt láttuk is, gyönyörű szép cica lett. No, de a mai tervünk az volt, hogy befogjuk azt a Mamsi nevezetű cicát, aki a kölykeit faképnél hagyta és a gondozásunkba kerültek, a három baba.

Mamsikánkat szerettük volna befogni, ivartalaníttatni, hogy ne szülje tele az iskola udvarát késő őszre. Furfangosabb nálunk, a csapdába nem ment bele, pedig olajos hal volt a csali, aminek jó erős a szaga. A legnagyobb gond az az volt, hogy mindenhol a környéken etetik a cicákat és már jóllakott, jóllaktak, így persze, hogy nem érdekelte a finom falatka sem. Nem baj, kitartóak voltunk.

A csapdát hol ide, hol oda helyeztük, hátha! Közbe az iskola egyik munkatársa, aki eteti ott a bársonytalpúakat, elmondta, hogy egy másik mami előhozott pár napja, 3 gyönyörű cicust. Volt is szerencsénk őket látni. Tényleg gyönyörűek, de irtó vadak. És ilyenkor jön elő a szélmalomharc érzésünk. Persze, ha most a már ivartalanított cicát is, ha nézzük, lefialt volna már, azóta kétszer, többszöröse lenne ott a cicák létszáma.

Úgyhogy ezt a mamit is ivartalaníttatni kell, ha már a kicsinyei önállóan esznek. Nos, Mamsi továbbra sem ment be a csapdába, pedig már két órája próbáltuk őt becsalogatni. Végül a Kiskukás, fiatal kandúrka ment bele a csapdába. Ha már megfogtuk, őt vittük el az állatorvoshoz. Fiatal cica, de legalább megóvjuk őt a harci sérülésektől, a fertőző és halálos betegségektől (Fiv/FeLV).
Nálunk lábadozik most és hamarosan „haza” mehet az iskola udvarára. Ő már nem fog szerelmeskedni egyik lánykával sem. A jövő hétre is van beiktatva ivartalaníttatás, egy belvárosi kolóniának az egyik tagja. Hírt fogunk róla is adni, illetve Kiskukás (így nevezték el az iskola munkatársai) állapotáról is.

Köszönjük Julinak, hogy ezer forinttal támogatta a védenceinket! Ha Te is szeretnél hozzájárulni az egyesületünk tevékenységéhez, mert fontosnak tartod azt, hogy színvonalasan tudjuk ellátni a gondozott állatainkat, illetve az ivartalanításokat végezni tudjuk, a számlaszámunkra tudsz pénzadományt küldeni: 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank)
Ha állateledellel, egyéb tárgyi adománnyal segítenél, azt Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben tudod megtenni. (Hódmezővásárhely, Árok utca 18. - Nyitvatartási idő: Hétfőtől-péntekig: délelőtt: 8-12, délután: 14:20-17:30-ig, szombaton: 8:12-ig.)

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség