Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Június 20-án Hódmezővásárhelyen az, Aranyossy-iskola udvaráról vittünk ivartalanításra két nőstény cicát, akik a korábbi években már bizony elég sok utódot hoztak a világra. Szerencsére a befogásuk nem volt nehéz, mert a konyhás nénik, sőt, a gyerekek is néha megsimogatják őket, így kézhez szokottak.

 

 

 


A műtétek rendben mentek, az egyik cicusnak azonban petefészek cisztája volt azonban. Ez egy élő példa arra, hogy mindenki ivartalaníttassa a cicáját, kutyusát, még ivarérés előtt, ha kölyök korábban fogadja magához. Tudjátok, idén sem mi, sem másik szervezet nem kapott ivartalanítási támogatást Susy Utzingertől (svájci alapítvány) forráskimerülés miatt, így apró léptekben tudjuk az ivartalanításokat folytatni az utcai, kolóniás cicák esetében.

Most jó lelkű, állatbarátok támogatásával tudtuk ezeket a műtéteket is finanszírozni, a Tappancs Állateledel üzlet 12.000 forinttal járult hozzá az ellátáshoz és az iskola több dolgozója is támogatta a kezdeményezést, így összesen 17.000 forintot tudtunk befizetni a doktor úrnak. Nyilvánvalóan ez még nem fedezi a teljes költséget, de ezúton is köszönjük a támogatást és a hozzájárulást.

A cicák hétfőig a gondozásunkba maradnak, lábadoznak, megfigyeljük őket és a jövő héten „haza” költözhetnek vissza, a suli udvarába.

Ha támogatni szeretnéd a munkánkat, azt a 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámunkon keresztül tudod megtenni, vagy a PayPalon keresztül, ott a címünk: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Köszönjük a Kovidoki Állatorvosi Rendelőnek a munkát és az ellátást is!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség