Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A június 3-a sem volt vidám. Még a hétvégén jelezték, hogy Hódmezővásárhelyen, az Oldalkosár utcán az egyik bérház kerékpár tárolójába befialt pár hete egy mamacica, négy kiscicát.  A lakók a cicamamának segítettek a ki és bejutásba, de ott nem maradhattak, főleg azért, mert a piciknek nagyon csúnya volt a szemük.

 

 


 

És akkor még enyhén fejeztük ki magunkat. No, el tudtunk értük menni, a mamacica épp akkor ment be a lépcsőházba, igyekezett a picinyeihez. Őt betettük a szállítóba, szerencsére kezes cica, emberhez szokott. Lehet, hogy egykoron neki is volt gazdája? Utána a piciket helyeztük egy másik szállítóba. Hmm, nagyon-nagyon csúnya volt tényleg a szemük, ki sem tudták nyitni, lehet, hogy még sohasem volt a szemük nyitva?

A doktor úr a vizsgálatot a mamával kezdte, ő szerencsére egészséges, három év körüli. Átesett a belső-külső parazitamentesítésen, leteszteltettük FIV-re (macska AIDS) és FeLV-re (macska leukózis), ez alap, csak így fogadunk cicákat, szerencsére negatív lett a teszt! És kapott egy védőoltást.

A picik körülbelül öthetesek lehetnek. Szemüket a doktor úr alaposan kitakarította, egy csomó genny csordult ki többük szeméből, és sajnos van, amelyik cica vagy az egyik szemére lesz vak, vagy mindkét szemére. Talán az egyik cicusnak ép mindkét szeme. Kaptak kettő-kettő injekciót (antibiotikumot), írt fel a doktor úr szemcseppet, azzal kell kezelnünk a szemüket és ellenőrzésre vinnünk őket.

Egyelőre ennyi infó, biztonságba vannak nálunk, erősödjenek meg a kicsik, a mamit leválasztás után ivartalaníttatjuk, majd kap egy chipet (ezt most már a cicáknál is bevezetjük) és majd várja az álom gazdit, és persze a kicsiknél is reménykedünk abban, hogy lesz majd olyan jószívű ember, aki szeretni fogja őket ezzel a testi hibával is.

No, de itt még nem tartunk, ne is rohanjunk ennyire előre. SZORÍTSATOK ÉRTÜK!
Támogatásotokat a 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámunkra várjuk, hiszen minden egyes költséget, legyen az állatorvosi ellátás vagy állateledel, a Ti támogatásotokból tudjuk rendezni vagy épp megvásárolni!
Közlemény: 4 pici és a mami!
Külföldről utalás esetén segítség lehet:
HU60 1070 0158 6763 7539 5110 0005
SWIFT kód: CIBHHUHB
Paypal: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hálásan köszönjük, ha gondolsz rájuk!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség