Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A múlt hetet tömören, röviden összefoglaljuk nektek, hiszen nemsokára ezt a hetet kell, hogy megosszuk a lapunkon.

 

 

 

 


 

Mint azt korábban is említettük, jelenleg az egyik legeslegfontosabb célunk, hogy gazdit találjunk a védenceinknek, hogy boldog családban élhessenek tovább.
Ennek sikerességének érdekében, YouTube hanganyagot tettünk közzé az Állati percek program keretein belül, és minden egyéb eszközzel próbáljuk a figyelmet felhívni a védenceinkre. Több programunk is kidolgozás alatt áll, amint a részletek tisztázódtak, megosztjuk veletek. Addig is, a honlapunkon az „Állatvédelmi központ” menüpont alatt megtaláljátok a védenceinket, de a Facebook-on is sok fent van, csak lapozgatni kell.
Az ivartalanítási programunk is folytatódott. Az utcán élő, hajléktalan bársonytalpúakat sterilizáljuk, gyógyíttatjuk meg az etetők, befogadók közreműködésével. Számtalan cicát műtött már meg a dokink, koviDoki, nagyon sok helyen számoltunk fel így kolóniákat. De sajnos az utánpótlás folyamatos a felelőtlen állattartók miatt.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!

Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek! NE FELEDJÉTEK, ajánljátok fel a felelős állattartás jegyében!
Adószámunk: 18298091-1-06

Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.

Állatorvosunk rendelőjében a Kovidoki Állatorvosi Rendelő előterében van pénzadomány gyűjtő urnánk, ha készpénzzel támogatnád a védenceinket, abba bele dobhatod! Illetve, ha parazitairtót (bolhairtót, féreghajtót, szívféreg megelőző tablettát), esetleg gyógytápot vásárolnál a védenceinknek, azt is megteheted ott és le is adhatod egyúttal az adományt, át fogjuk venni.
A doktor úr új oldala ehhez: KoviDoki Petshop
Cím: Hódmezővásárhely, Simonyi utca 16. szám.

Szegeden az Alpha Zoo Szeged - Auchan üzletben is támogathatjátok a védenceinket állateledel megvásárlásával! Az adományt a kihelyezett gyűjtő hengerben elhelyezhetitek! Ha nem találnátok, kérjétek az eladók segítségét!

Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség