Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Kibővítettük a 2020-ban felállított új Cicalakunkat. Mindez az állatbarátok támogatásának köszönhetően valósulhatott meg és a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt civil pályázatából, amely 125 000 forinttal segítette a projektet. Elsődleges célunk az volt, hogy a meglévő védenceink tágasabb környezetben élhessenek, valamint, hogy a befogadói kapacitásunkat növelni tudjuk, ezáltal több cicusnak esélyt adni egy boldogabb élethez!
 
 
 

Fontos megjegyeznünk, hogy a Cicalakba csakis olyan cicák költözhetnek, akik már letöltötték a karantén idejüket, átestek mindenféle állatorvosi vizsgálaton, teszteken, parazitairtáson és rendelkeznek 2 védőoltással, chippel! Szerény, egyszerű a lak, összekötöttük az első Cicalakkal, így egyik helyiségből a másikba tudnak randalírozni a védenceink. Nem egy bécsi színvonal, de igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legjobbat és a lehető legtöbbet megadhassuk a számukra, amelyben sokat segítetek ti is!
A közeljövőben szeretnénk még egy speciális lábadozót, elkülönítőt, de legelőször a 3 fázis beköttetése a legeslegfontosabb, mivel mi télen kizárólag villannyal tudunk fűteni rájuk. Egyébként hamarosan egy képes beszámolóval készülünk nektek, amelyben bemutatjuk, hogy honnan indultunk és hol tartunk ma - csak, hogy értsétek, miért akkora öröm az nekünk, ha csak 8-10 négyzetméterrel is, de bővíteni tudjuk az állataink helyeit. Köszönjük mindenkinek, aki segíti és támogatja védenceinket!

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete
Állatvédelmi- és Szabadidős Központ
Hatósági engedélyszám: HU-05-3-ME-002.
Nyilvántartó: Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal, Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály, Járási főállatorvos.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség