Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete ezen a héten is több fiatalt szólított meg a felelős állattartás jegyében. A szervezet elsődleges célja a prevenció, ezen belül is a fiatalok nevelése és oktatása az állatok szeretetére és tiszteletére.

 

 

 

Bővebben: 345 perc az állatvédelemről

Sűrű napja volt október 10-én a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének, ugyanis délelőtt a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola hatodikos diákjait szólították meg a felelős állattartás jegyében, de utána kis sünit is mentettek, valamint utcai cicát ivartalaníttattak.

 

 

 

Bővebben: Állatmentés és oktatás

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete megtartotta az idei tanév első Cserkó Klubját Hódmezővásárhelyen, a Cseresnyés Kollégiumban október 3-án.  Az esemény kiváló alkalom volt arra is, hogy szót ejtsenek október 4-ről, az állatok világnapjáról, ami egyben a szervezet születésnapja is. Az egyesületet 7 éve ezen a napon jegyezték be.

 

 

Bővebben: Cserkó, szülinap, és persze Lenke

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség