Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Újabb ingyenes macska ivartalanítási programot indított április elsejével a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete a svájci Susy Utzinger Alapítvány támogatásával.

 

 

 

 

 


 

A szervezet megalakulása óta vallja, hogy az igazi mentés a megelőzés! A maroknyi csapattal, de annál aktívabban működő szerény egyesület megközelítőleg ezer cicát ivartalaníttatott már a városban és környékén. Elsősorban az utcán élő, kolóniás, gazdátlan egyedekre fókuszálnak, ám sok esetben nehéz helyzetben élő, állattartó családoknak is segítenek.
Balogh Ernő az egyesület elnöke elmondta, hogy svájci partner szervezetük nem most először segít az ivartalanítási programok finanszírozásában. Több éve kapcsolatban állunk Susy Utzinger alapítványával és magyarországi képviselőjével, Mészáros Gabriellával. Volt, amikor állateledellel segítették a védenceiket vagy képzésen vehettek részt. Hozzátette, a szervezet egyébként nincs kapcsolatban másik külföldi szervezettel, nem importálnak állatokat külföldre. Évente mindössze pár alkalommal történik külföldre történő örökbeadás, például Ausztriába. Az állatok családokhoz kerülnek, ellenőrzött körülmények között.

Balogh Ernő kiemelte, folyamatosan fejlesztik az Állatvédelmi- és Szabadidős Központjukat is, most a Cicalakjukat szeretnék bővíteni. Korábban plusz egy kennelt tudtak az állatbarátok adományainak köszönhetően felállítani, amelynek jelenlegi lakója Virsli kutyus, akit láncról mentettek. Apró léptekben, de fokozatosan építkezik a szervezet. Kiemelten fontosnak tartják a kapcsolattartást a hatósági főállatorvossal, az önkormányzattal.
Legutóbb Kis Andrea alpolgármester asszonnyal és munkatársaival tárgyaltak a szervezet képviselői és a város állatbarátai, ugyanis hatalmas problémát okoz a közterületen élő, elszaporodott cicák jelenléte egy-egy lakóközösségben. Az egyesület szeretne segíteni és most az ivartalanítási program arra is lehetőséget ad, hogy ezeken a területeken ivartalaníttassanak.
A félreértések elkerülése érdekében azonban fontos tisztázni, hogy a támogató szervezet az elvégzett és pontosan dokumentált munka után, az állatorvosnak fizet a műtétekért. Az egyesület nem kap egy forintot sem, a munkát önkéntesként végzik el az állatbarátok segítségével. A támogatás kizárólag az ivartalanítást fedezi, ha egyéb betegségben szenved az állat, parazita mentesíteni kell, azt az egyesületnek önerejéből kell kifizetnie.

A szervezet képviselői várják azon etetők jelentkezését, akik tudnának segíteni a befogásban, a szállításban és a lábadoztatásban. Sajnos mindenhová nem tudnak odaérni, így az etetőkön most sok múlik. Ők egyébként is jól ismerik a cicákat, hiszen kapcsolatban állnak velük hónapok, évek óta. Az egyesület mindenben segít, elkészítették a "Segítség a megfelelő lábadoztatáshoz" című plakátjukat is, amelyben alap információk vannak.
A programban a Kovidoki Állatorvosi Rendelő vesz részt. Dr. Kovács István állatorvossal több éve kapcsolatban áll az egyesület és eddig minden ivartalanítási programban részt vett. Kovidoki és csapata egyébként tavaly decemberben megkapta a szervezettől a "Legállatibb állatorvos" címet.
A programra jelentkezni e-mailben lehet az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen keresztül.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség