Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Nehéz hónap elé néz a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Elérkeztek áprilishoz, amikor a védenceiknél ismételni kell a belső és külső parazitamentesítést, illetve a beteg cicák számára immunerősítő cseppeket és tablettákat kell vásárolniuk. Ez viszont magas költségekkel jár.

 

 

 

 


 

Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, kiemelten odafigyelnek arra, hogy három havonta átessenek az állatok a parazitamentesítésen. A spotonok, a féreghajtó paszták nem olcsók, még így családias létszámban sem, éppen ezért megterhelő lesz ez a hónap. Emellett az állatorvosoknak is ki kell fizetni a fennálló költségeket, valamint állateledelt kell vásárolni és kifizetni a közüzemi számlákat. Hozzátette, kizárólag az állatbarátok segítségére számíthatnak. Erre nincs állami vagy önkormányzati forrás, ezeket a kiadásokat önerőből és adományokból kell fedezniük.

Balogh Ernő kiemelte azt is, hogy április 1-jével Hódmezővásárhelyen macska ivartalanítási program is indult. Reményeik szerint legalább száz kóbor, kolóniás egyedet tudnak majd megműttetni. A befogásban az etetők segítenek. A program a svájci Susy Utzinger Alapítvány támogatásából valósul meg.
A vírushelyzet miatt az adományokat előre egyeztetett helyszínen és időpontban fogadja az egyesület. Aki spotonokkal vagy féreghajtó pasztákkal, állateledellel, állatorvosi költség hozzájárulással támogatná a szervezet védenceit az a Facebook közösségi oldalon vagy az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen veheti fel a kapcsolatot az állatvédőkkel. Akinek egyszerűbb az utalás, az a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámra fizetheti be adományát.
„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” – Antoine de Saint-Exupéry

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség