Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Nyolc éve szolgálja a kiszolgáltatott, bajba került, rászoruló állatokat a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A 2858 nap alatt több száz állat életét mentették már meg.

 

 

 

 

 


 

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületét 2012 október 4-én jegyezte be a Szegedi Törvényszék. Balogh Ernő – az akkor még csak éppen nagykorúvá vált elnök – elmondta, szerinte nem véletlen egybeesés, hogy pont az Állatok Világnapján jegyezték be az egyesületet. Véleménye szerint ez is azt jelzi, hogy a szervezet sokáig fogja a kiszolgáltatott állatok jogait védeni és szolgálni.
Hozzátette, a nyolc év alatt sokat fejlődött a szervezet. Arra a legbüszkébb, hogy megközelíti az ezret az ivartalaníttatásokat száma, illetve, hogy 2019 nyarán a hatósági főállatorvos, a kormányhivatal engedélyezte az egyesület által fenntartott Állatvédelmi- és Szabadidős Központ működését. Emellett kiemelten fontosnak tartják a fiatalok oktatását, a sünik mentését, az információ nyújtást, tanácsadást is. Az elnök kiemelte, rengeteg ötlete és terve van az egyesületnek, az elkövetkezendő időszakban ezek megvalósításán fognak dolgozni.

Egy biztos, jelszavuk az Ivartalanítás! Meggyőződésük, hogy ma Magyarországon csak és kizárólag ez a humánus módszer a leghatékonyabb annak érdekében, hogy csökkenjen a kóbor, szenvedő, haldokló, beteg állatok száma.
Az egyesület kizárólag adományokból tartja fenn magát, alkalmazottja nincs. Rendszeresen gyűjtési akciókat kell kiírniuk, hogy hónapról hónapra eleget tudjanak tenni missziójuknak. Ha bárki támogatni szeretné a szervezetet, az a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámra tudja eljuttatni adományát.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség