Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Hamarosan megérkeznek az Állati Tanácsok a székkutasi postaládákba. Mintegy 1200 darab kiadványt vitt a községbe a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete, hogy kiosszák a lakóknak. 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Az állatvédők éve óta jó kapcsolatot ápolnak a székkutasi emberekkel, az önkormányzattal és az ebrendészeti telep munkatársaival. Számtalan kitelepülése volt már a szervezetnek a község főterén, amellyel céljuk az volt, hogy a lakók figyelmét felhívják az állatvédelem fontosságára, de a helyi általános iskolában is már többször jártak, valamint ivartalanításban is segédkeztek. Az ebrendészeti telep kutyusainak gazdásításában is aktívan részt vettek, azokat rendszeresen tápadománnyal támogatták.

Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, kölcsönös ez a támogatás, hiszen ők is számíthatnak az önkormányzat segítségére, nagyon együttműködőek és segítőkészek. A mostani akció egyik fő célja, hogy a kiadvány által olyan embereket, akár idősebbeket is elérjenek, akikkel egy-egy kitelepülés során nem találkoznak. Hozzátette, a füzetecske tartalmaz minden olyan alapinformációt, amit tudni kell az állatvédelmi törvényről, valamint arról, hogy fölös szaporulat esetén mi a teendő, illetve hogy ezt hogyan előzhetjük meg. 
Az állatvédők a közeljövőben több olyan programot szerveznek majd a településen, ahol a felelős állattartást szeretnék erősíteni az emberekben, valamint a fiatalokat is megcélozzák, hiszen az ő kezükben a jövő. A szervezet egyébként nyitott az együttműködésre más településekkel is, így várják a megkeresést. Minél szélesebb körben fognak össze az állatbarátok, annál többet és annál hatékonyabban tudnak segíteni az állatokon.
 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség