Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Zenés, táncos estet szervez a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete és az Utcamacska Projekt-Szeged február 16-án, szombaton, délután 5 órától este 10 óráig a szegedi Tóth Étterembe. A két szervezet célja, hogy segítsék a kóbor állatokat – legfőképp az utcai cicákat –, ha betegek, meggyógyíttassák őket és természetesen ivartalaníttassák.

 

 


 

Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke elmondta, az utóbbi időben is nagyon sok olyan sérült, beteg cica, de kutyus állatorvosi költségeit is átvállalták, akiket utcán találtak, de nem kellett menhelyre menniük, mert találtak a számukra befogadót. Hozzátette, a többi között ez is célja a szervezetnek, és a mostani jótékonysági rendezvény is abban segít, hogy az állatorvosi költségek egy részét fedezni tudják.

Aki a programra személyesen nem tud elmenni, az állatvédő szervezetet támogathatja Valentin nap alkalmából is, hiszen a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete is csatlakozott ahhoz az országos kezdeményezéshez, amely szerint egy csokoládé vagy egy csokor virág árát ajánlják fel a szerelmesek az állatvédelem javára. Aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, az a 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámra teheti ezt meg utalással.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség