Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete megalakulása óta kiemelten fontosnak tartja az állatvédelem területén a megelőző tevékenységet, így az ivartalaníttatást is. A szervezet eddig több mint 300 cicát ivartalaníttatott önerőből és a svájci Susy Utzinger Alapítvány támogatásának köszönhetően.

 

 

 


 

Balogh Ernő elnök elmondta, a macskaivartalanítási program folyamatos, hiszen rengeteg utcai cica él Hódmezővásárhely lakótelepein, kolóniákban. Ezek közül nagyon sokat ivartalaníttatott már az egyesület, de még mindig van mit tenni. Az utcai cicák ivartalanítása a kóbor állomány csökkentése érdekében fontos.
Az elnök szerint itt fontos megjegyezni, ha ivartalaníttatnak egy cicát, az sokkal egészségesebb lesz. A kandúrok nem járnak el harcolni, nem lesz büdös a vizeletük, és éjszakánként nem kell a „cicaéneklés” miatt becsuknunk az ablakokat. Hozzátette, ha egy lakótelepen ivartalaníttatják a cicákat és – a TNR módszer szerint – visszahelyezik őket ugyanoda, a nem ott lakó ivaros macskákat elűzik a környezetükből, így az adott területen nem növekszik meg az állomány.

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete célul tűzte ki, hogy idén minél több utcai cicát ivartalaníttat a városban. A programhoz bárki hozzájárulhat egy általa gondolt összeggel. A támogatást az egyesület 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámára várják „cica ivartalanítás" közleménnyel.
A szervezet bízik abban, hogy minél többen egyetértenek céljaikkal, és támogatásukkal hozzájárulnak a program folytatásához. Bővebb információk a www.hmvhelyiallatvedo.eu honlapon érhetőek el.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség