Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete 2018-ban is folytatja a Póráz két végén című szakmai programját. A már harmadik éve működő projekt sok olyan nehéz helyzetben élő állattartó családnak segített, akiknek a kutyájuk problémás, de sajnos nincs anyagi fedezetük arra, hogy kutyaiskolába vigyék kedvencüket.

 

  

 

 

 

 


Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, sokszor keresik fel a szervezetet kérdésekkel és tanácsokkal, hogy mit tegyenek például akkor, ha a nemrég örökbe fogadott kutyusuk sétáltatás közben nagyon húzza a pórázt, nem figyel a hívó és tiltó szavakra, vagy éppen megugatja a kerékpárosokat. Sajnos volt már arra is példa – tette hozzá az elnök –, hogy valaki azért akarta menhelyre adni kedvencét, mert éjszakánként ugatott.
Balogh Ernő kifejtette, a Póráz két végén program célja, hogy elméleti és gyakorlati, szakmai tudást és információkat adjanak át azoknak a gazdiknak, akik valamilyen okból nem tudják kedvencüket kutyaiskolába vinni. A többi között az is cél, hogy a problémás ebekkel ne rögtön a menhelyre szaladjanak vissza az újdonsült gazdik, hanem próbálják meg kezelni az adott problémát egy kis segítséggel. A szervezet vezetője kiemelte, tavasszal több gyakorlati előadást is tartanak Hódmezővásárhelyen, de addig is bárki keresheti az egyesületet telefonon vagy valamilyen internetes csatornán.

 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség