Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Ismét Székkutasra látogattak a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének önkéntesei. Kilátogattak az ebrendészeti telepre is, ahol pár hete nyolc kiskutya született. Az önkormányzat munkatársai a település határából mentették meg a vemhes mamakutyát, így most ő és kölykei is biztonságban vannak, szerető otthonra várva. Szeptemberben újabb állatvédelmi tanácsadás is lesz Székkutason, a közelgő családi napon pedig az egyesület is részt vesz.

 


 

Újból Székkutason járt a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Kilátogattak az ebrendészeti telepre, ahol újabb befogadott védencek vannak. Az egyik kutyus vemhesen került be és kölyköknek is életet adott, összesen nyolc kiskutya is van jelenleg, akik szintén gazdit keresnek. Így többszörösen jól jött az a 30 kilogramm tápadomány és pár konzerv is, amit a szervezet adományozott az ebrendészeti telepen élő kutyáknak. Új fotók is készültek a kutyusokról és próbál az egyesület is szerető otthont találni nekik.

Balogh Ernő elnök, okleveles állatvédőr elmondta, szinte napi kapcsolatban állnak a településsel, az önkormányzattal közös céljuk pedig az, hogy segítsenek a község lakóinak, és erősítsék bennük a felelős állattartás fontosságát. Hozzátette, szeptemberben újabb tanácsadással települnek ki a szökőkút mellé, valamint a közelgő családi napon is részt vesznek. Ennek pontos időpontjáról az egyesület és a település honlapján is tájékozódhatunk.

Az elnök kifejtette, érezhető az eddigi közös munka eredménye, egyre több állatbarát keresi fel a szervezetet állattartással kapcsolatos témákban. Hosszú távú cél, hogy sikerüljön minél több kisebb településre is eljutni és minél több önkormányzattal együttműködni a hatékony állatvédelem érdekében.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség