Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Szorít az idő és kevés az Alapító, így nem biztos, hogy idén megnyitja kapuit az Állatvédelmi- és Szabadidős Központ Hódmezővásárhelyen. Korábban már meghosszabbította Legyél Te is Alapító programját a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete, az elmúlt hetekben pedig a szervezet kérte a Miniszterelnökség segítségét is. 
 
 
 
 
 

 
Hamarosan július van, a támogató viszont kevés, így nem biztos, hogy nyár végére élettel telik meg a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének Állatvédelmi- és Szabadidős Központja. Korábban a Legyél Te is Alapító programot meghosszabbította a szervezet addig, amíg össze nem gyűlik az 500 támogató. Fontos, hogy nemcsak magánszemélyek, hanem cégek, szervezetek is lehetnek Alapítók, amelyek fontosnak tartják, hogy egy korszerű állatvédelmi központ működjön a városban.
Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, az elmúlt pár hétben folyamatosan dolgoztak azért is, hogy támogatókat szerezzenek. Felkeresték a Miniszterelnökséget is, akik továbbították a megkeresést a vásárhelyi önkormányzatnak. Onnan azt a tájékoztatást kapta a szervezet, hogy, bár elviekben mellette vannak, anyagilag nem tudják támogatni az Állatvédelmi- és Szabadidős Központ megnyitását. Éppen ezért újabb megkeresést küldtek a minisztériumnak.
Az elnök emlékeztetett, a Susán városrész határában található telket korábban vásárolta meg az egyesület, a cél az, hogy a nyár végére élettel teljen meg a terület. A központ egy korszerű ideiglenes befogadó állomás lesz, ahol azok a bajba jutott állatok találhatnak átmeneti otthonra, amelyeket nem sikerül szerető családhoz juttatni, de állapotuk azonnali elhelyezést igényel. Emellett családi rendezvények is lesznek majd, valamint a kihelyezett tanórákon az állattartás alapszabályaira és kultúrájára oktatják a diákokat.
A részletes tervek alapján a központ kialakításához legalább egymillió forintra van szükség, ezért az egyesület elindította „Legyél Te is Alapító” programját. Ennek lényege, hogy ötszáz Alapítót toboroznak, akik kétezer forinttal járulhatnak hozzá a szabadidős központ megnyitásához. Az ő nevük felkerül majd az Alapítók Falára, amelyet a központ ünnepélyes megnyitásakor lepleznek majd le. A munka nem kevés, a kutyakennelek, macskaházak, szociális helyiségek építése, a víz és az áram bevezetése, valamint a szennyvíz elvezetése mellett egy közösségi tér kiépítése is bekerült a tervek közé.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség