Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Ismét a helyes és felelős állattartásra oktatta a diákokat Székkutason a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. „Az első óra a felelős állattartásról” című projekt keretében a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását ismerhették meg a Gregus Máté Tagintézmény 3-4. osztályosai.

 

 

 


 

 

Megtartotta második óráját a székkutasi Gregus Máté Tagintézményben a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete május 17-én. A 3-4. osztályos diákok a felelős és helyes állattartásról hallhattak „Az első óra a felelős állattartásról” című projekt keretében. Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, a többi között a háziállatok helyes ápolását, tartását és gondozását ismertették meg a tanulókkal, de kiemelt szerepet kapott az érzékenyítés is, hiszen bemutatták, hogy milyen rossz körülmények közül kell néha állatokat menteni. Hozzátette, az előadás végén minden gyerek bemutatta pár szóban saját háziállatát, kiderült, hogy sokaknak utcáról befogadott kedvence van. Emiatt a 3. és a 4. osztály kiérdemelte a „Kiemelten állatbarát osztály” címet.
Az órán arra is fény derült, hogy mit kell tenni, ha például támadó kutyával találkozunk az utcán. Erről már Genye Helga, az egyesület önkéntese beszélt a diákoknak.  A legjobb ilyenkor egy helyben maradni, nem szabad a kutya szemébe nézni, és kerülni kell  a hirtelen mozdulatokat. A jó hangulatú, interaktív foglalkozásba lelkesen kapcsolódtak be a gyerekek, szinte mindenkinek akadt egy-két kérdése és története.
Az egyesület hamarosan újabb órát tart, hiszen célja, hogy minden gyereket megszólítson és választ adjon az állattartással kapcsolatos kérdéseikre. Fontos, hogy nemcsak Székkutason, hanem megyeszerte tartanak órákat az állatvédők. Legközelebb Hódmezővásárhelyen és Szegeden oktatják majd a diákokat. A szervezet emellett várja azon iskolák, intézmények  jelentkezését is, ahol a pedagógusok és a szülők szeretnék, hogy a gyermekek átfogó ismeretet kapjanak a felelős állattartásról.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség