Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Az állatbarátok segítségét kéri a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Ebben a hónapban sokkal magasabb kiadásokkal kell számolniuk, hiszen a Cicalakban már fűtenek a bársonytalpúakra, így a villanyszámlájuk is emelkedik, továbbá labor és röntgenvizsgálatokat kell elvégeztetni több védencükön.

 

 

 

 


 

A halálos kórral küzdő cicáiknak pedig meg kell vásárolniuk az immunerősítő készítményeket. Számításaik szerint összesen 350 ezer forintot kell összegyűjteni ahhoz, hogy az alapellátást biztosítani tudják a mentett állataiknak ebben a hónapban is.
Balogh Ernő, a szervezet elnöke elmondta, nagyon bíznak az állatbarátok támogatásában, hiszen másoktól nem várhatnak segítséget. A védenceik csak és kizárólag rájuk, ők pedig a jó szívű adományozók segítségére és támogatására számíthatnak.
Az állatvédelmi prevencióban jeleskedő egyesület nemrég Hódmezővásárhelyen újabb húsz, utcai, kolóniás cicát ivartalaníttatott, hiszen vallják: „Az igazi állatmentés a megelőzés!” Ivartalanítási programjuk december első két hetében tart még. A sterilizálással több ezer meg nem született cica „életét” mentették meg a biztos szenvedéstől, nélkülözéstől.
Aki támogatni szeretné a szervezet védenceit, az „Boldog Karácsonyt” közleménnyel az alábbi számlaszámra juttathatja el adományát: 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank)

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség