Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A napokban akár 30°C fölé is emelkedhet a hőmérséklet, így fokozottan figyeljünk a saját állatainkra és az utcán élő, kóborló kisállatokra is.

 

 

 

 


 

Fontos, hogy az állatunk ivóvizét rendszeresen cseréljük, hogy friss legyen. Ételt ne hagyjunk előtte, legfőképp ne hús félét, mert hamar megromolhat, amit aztán, ha megeszik, megbetegedést is okozhat.
Törekedjünk arra, hogy minél hűvösebb legyen a lakás, húzzuk be a sötétítőt, szellőztessünk többször. Ha klíma berendezést használunk, arra érdemes odafigyelni, hogy ne az állatra irányítsuk közvetlenül a hűvös levegőfuvallatot.
A kutyusokat a kora délelőtti és a késő délutáni órákban vigyük el sétáltatni. Autóba semmiképp se hagyjunk állatot, 1 percre sem, hiszen ezen idő alatt is rosszul lehet az állat és akár el is pusztulhat, hiszen az autóba 60 °C is lehet! Ha valaki autóba zárt állatot észlel, vagy láncra kötve, a tűző napon, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es telefonszámon. 
Ha az utcán találkozunk kóbor állattal, legyen az cica vagy kutya, itassuk meg. A madaraknak is érdemes kitenni vizet különböző formájú és méretű edényzetekbe. 
Mindenki vigyázzon magára!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség