Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken: Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás 2018

A póráz két végén

ITT hallgathatja meg adásunkat!

Téma: A tenyésztés, az ivartalanítás, a menhelyi kutyusok és az állatvédelmi jogszabályok ismertetése

 

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének Elnöke Balogh Ernő és Katona Dóra Önkéntes volt a mai Állatbarátok magazinműsor szerkesztő-műsorvezetője.

 

Balogh Ernő elmondta, hogy miért érdemes menhelyről örökbe fogadni kutyust. Hangsúlyozta, ha ezt a módot választjuk, akkor két életet mentünk meg, hiszen a befogadott kutyust, akit hazaviszünk magunkkal és helyt adunk egy másik, esetleg az utcán kóborló és a veszélynek kitett kutyusnak.
A menhelyek többsége rendelkezik honlappal, itt megtekinthetőek a kutyusok és cicusok, esetleg más állatok fényképe és megtudhatunk róluk információkat (milyen idős, milyen nemű, milyen családba ajánlják). Ha megtetszett egy kutyus, hívjuk fel a menhelyet és látogassunk ki, ismerkedjünk meg a leendőbeli családtagunkkal. Játszunk vele, sétáltassuk meg. Ismerjük meg reakcióit. A menhelyek örökbefogadási szerződést kötnek velünk, hogy nyomon követhessék a kutyus sorsát.
Katona Dóra a tenyésztőről és a szaporítóról beszélt. Megjegyezte, a tenyésztővel ellentétben a szaporító kis helyeken, összezsúfolva tartja, piszkos alomban a kölyköket. Sokszor betegen, legyengülten. Nem rendelkeznek törzskönyvvel, oltásokkal és chippel. A tenyésztő tiszta és kulturált környezetben tartja az általa kitenyésztett kutyusokat, megad a számára minden szükséges oltásokat és betartja az állategészségügyi, valamint az állatvédelmi szabályokat és törvényeket. Dóra hangsúlyozta, ha valaki szaporítóról tud, jelentse a rendőrség, az adóhatóság, illetve a helyi állatvédelmi szervezetek felé.
Végül Balogh Ernő elmondta, hogy mi minősül állatkínzásnak és, ha állatkínzásról hallanak vagy állatkínzást látnak, hová forduljanak. Elsősorban értesítsük a rendőrséget és a helyi állatvédelmi szervezeteket, valamint a fő-állatorvosi hivatalt. A rendőrséget ingyen hívható, a 107-es telefonszámon érik el.
A két műsorvezető mindenkit megkért arra, hogy vigyázzunk egymásra és állatainkra, ha olyan személyt, akár embert vagy állatot látunk az utcán, akik segítségre szorulnak, ne féljünk segíteni.
Köszönettel:
Szerkesztő-műsorvezető
Balogh Ernő (Elnök)
Katona Dóra (Önkéntes)
Ambrus György Attila (Technikus)

Facebook

Csatlakozz - 2018

Életmentő - 2018

Sünmentő - 2018

Befogadó - 2018

Segítség

Már idén is több, mint 15 családnak segítettünk.