Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Újabb emberi kegyetlenségnek lehettünk tanúi. Egyik segítőnk szólt, hogy jelezték a számára, hogy Hódmezővásárhelyen a Lőrinc Pap utca és a Rárósi út sarkán egy cicát elüthettek, mert nagyon rángatózik a feje és furcsa. A megtaláló munka közben volt, gépkocsit vezetett, sajnos megállni nem tudott. Mi éppen a védenceink ellátásával végeztünk és elindultunk a cicust felkutatni.

 

 

 


 

Ott volt, a Rárósi úton egy ház falának volt dőlve. Közel mentünk hozzá, de semmi reakció, azonnal a hordozóba tereltük óvatosan és mentünk vele az állatorvoshoz. A csont és a bőr, egy kiló sincsen (felnőtt macskáról beszélünk) szegénykénk. Az állatorvos azonnal megállapította, hogy ki van hűlve (mérhetetlen testhője volt), ki van száradva, emiatt remeg a feje és nem tud a lábán megállni.
A rendelőben vettük észre, hogy a szájába egy bő centis csontdarab akadt be. Emiatt nem tudott sem enni, sem inni. Hetek óta szenvedhetett így, hetek óta folyamatosan lefogyott, kiszáradt és elgyengült. Emberek tömegei mehettek el mellette! Megjegyezzük, amikor a hordozóba tettük, 10-15 méterre álltak tőlünk, beszélgettek. Ők sem vették észre a cicát?
Felháborító és egyben elszomorító ez az emberi közöny! A rendelőben eltávolításra került a csont a szájából, azonnal kapott infúziót és melegítő párnára helyeztük. Emellett kapott roboráló injekciókat.
Másnap sajnos mire odaértünk az állatorvoshoz, feladta a cicus. Harcolt, de sajnos nem sikerült. Hiába mentettük meg, már nagyon erőtlen volt, a szervezete felmondta a szolgálatot. Egy ici-pici vigaszt találunk a történetben, mégpedig azt, hogy nem az utcán rúgták szét, mint Manót például, hanem nyugodt körülmények között kelhetett át a cica szivárványhídon.

És ami szintén elszomorít bennünket az az, hogy a cicus posztja alatt megy a vita, egymást marják az emberek. De miért van erre szükség? Szerintetek nekünk azon túl, hogy a szívünk szakad meg a cicáért és mindent megteszünk érte, jó érzés azt olvasni, hogy egymásnak estek? Nem, nagyon nem jó! Legalább ebben a kis virtuális térben, az egyesület Facebook oldalán legyen már nyugalom, tolerancia, megértés.
Az pedig már csak mindennek a csúcsa, hogy amikor odaérünk a rendelőhöz és berohanok a cicával, hátha még lehet valamit tenni érte, bár tudjuk, sajnos nem, de a remény ott van, majd kifelé jövet számonkérnek, hogy miért előztem meg az előttem állókat? Ott állunk az élettelen testtel a kezünkben és szóhoz sem jutunk! Vajon valaki egy állattal miért rohan be egy állatorvosi rendelőbe? Feltételezhető, hogy azért, mert baj van.
És, még akkor sem érti meg, amikor elmagyarázzuk neki, hogy miért rohantunk be. Azt hajtja, hogy szólhattunk volna az előttünk állónak. Tényleg nincs az emberekben empátia, tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek, aki megértő még, a bajban is. Nem is tudunk mit mást írni, hullanak a könnyeink, lelkileg elfáradtunk és csodálkozva tekintünk erre az idegen, nagyon idegen világra.
Nyugodj békében cicuska! Téged már senki sem bánthat!
Utóiratként itt hagynánk nektek egy commentet, talán ezt olvasva nem is kell azon csodálkozni, hogy itt tart ma Magyarországon az állatvédelem:
„nem értem miért kéne ezt emberekre hárítani... léptem nyomon macska van mindenhol... megy egy ember most komolyan vigye el orvoshoz? kifizeti ki a számlákat? utána hogyan tovább? tűl népesedett intenzív faj... ez van. ha kevesebb lenne jobb lenne a menhelyi ellátás pl állam támogatná többen segítenének. így viszont csak időt vesztegetnek vele”
Csak két dolgot tennénk hozzá. 1. Azért hárítjuk az emberekre, mert nem a macskák hibája az, hogy elszaporodtak, nem az égből pottyannak le, hanem az emberek felelőtlen tartásának eredménye mindez. 2. És, igen, vigye el egy ember orvoshoz, nekünk ki fizeti ki az állatorvosi költséget? Az állam? Az önkormányzat? NEM! Mi a saját zsebünkből és az adományozóink adományából tudunk fizetni! És itt a vége.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség