Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A legszomorúbb esemény az Cérna mama búcsúzása volt. Tudjuk, hogy szép fél évet élhetett nálunk és nem kínok között halt meg az utcán, de oly annyira a szívünkhöz nőtt, hogy nagyon fáj még nekünk, a szívünkben fog örökké élni.

 

 


 

Ivartalaníttattunk is, nem is keveset, hiszen Lujzi cicánk is átesett az ivartalanításon. Elkészült az ellenőrző röntgen felvétele is a tüdejéről, illetve megkapta a chipjét is. Hősként viselkedett!
Virslit is kiivartalaníttattuk, oltattuk, chippeltettük és sajnos kiderült, hogy szívférges, így megkezdődött a kezelése. Elég előrehaladott, így csak bizakodni tudunk abban, hogy sikerül megmentenünk őt!
Újabb cica is a gondozásunkba került, Mandula! TNR ivartalanításra fogtuk be, de azon kívül, hogy félénk, nincs vele gond, így elindítjuk egy szebb élet reményében. Alapellátása megtörtént, chipjét megkapta, oltásait, neg FIV/FeLV tesztje is lett és ivartalan most már. Hamarosan kiköltözhet a Cicalakba.

És, ha már Cicalak . . .  tudjátok, hogy bővíteni szeretnénk! Még 180000 forint hiányzik ahhoz, hogy megvásárolhassuk azt a kis faházikót, amelyet a meglévő Cicalakhoz csatolunk. Kérünk benneteket, hogy segítsetek ebben, az utalásnál jelöljétek meg, hogy: „Cicalakra”
Hálásan köszönjük mindenkinek, aki ezen a héten is valamilyen módon támogatta és segítette a védenceink ellátását adományával!
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek!
Adószámunk: 18298091-1-06
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség