Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Cérna mamával állatorvosnál jártunk. Nem evett, kedvtelen volt és hasmenést produkált, amely véres volt.  A rendelőben kiderült, hogy lázas is. Készült negatív parvo teszt, illetve röntgenfelvétel és ultrahang is.  Sok elváltozás nem volt észlelhető a felvételeken, mint a korábbiakon.

 

 

 


 

Kapott lázcsillapítót, egyéb gyógyszereket. Ha nem fogy el az étele, irány vissza a rendelőbe további vizsgálatokra. Aggasztó ez az állapota a korábbi diagnózisa ellenére (lymphoma), a láz mindenképp! Küldjétek a pozitív energiát! Bízunk benne, hogy Cérna mama még velünk lehet, nem jött még el az idő a búcsúzásra! 
A mai ellátásért és gyógyszerekért 35 450 forintot fizettünk! Ha támogatnád Cérna költségeit:
Számlaszámunk: 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank)
PayPal: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Külföldi utalás esetén:
HU60 1070 0158 6763 7539 5110 0005
SWIFT kód: CIBHHUHB
Adó 1 % felajánlásához az adószámunk: 18298091-1-06
Hálásan köszönjük Cérna mama nevében is! A közleménybe feltétlenül írjátok bele, hogy: "Cérnának"

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Facebook

Cicások csoportja!

 
Cicatartók és kedvelők Klubja
Nyilvános csoport · 358 tag
Csatlakozás
Szabályzat! Kedves Klubtagok! Ezt a csoportot azért hoztuk létre, hogy megmutassuk kedvencünket és segítséget nyújtsunk egymásnak a cicatartás nehézsé...
 

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség