Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A héten is leginkább arra összpontosítottunk, hogy a gazdit kereső védenceinket közzétegyük az oldalainkon, fotókkal, videókkal, bízva abban, hogy valaki valamelyik bársonytalpúba vagy kutyusunkba bele szeret.

 

 


 

Öröm hírről is be tudtunk számolni, hiszen összegyűlt a kennel ára, amit hamarosan megrendelünk és elkészítjük az alapot, amire fel lesz állítva. Ez a kennel is sok kutyus életét mentheti meg, hálásan köszönjük!
Sok gazdis fotókat is kaptunk egykori védenceinkről, ami jól esik a számunkra. Köszönjük! Ilyenkor érezzük, hogy igenis, fontos a munkánk és van értelme.

Ünnep ide vagy oda, több beteg, utcai cica állategészségügyi ellátását is szerveztük, állatbarátok segítségével. Az állatvédelem nem állt meg egy percre sem, hiába volt karácsony vagy újév.
FONTOS: Látogatókat, érdeklődőeket a vírushelyzet miatt továbbra sem fogadunk, kizárólag örökbe fogadókat, akik kiszemelték valamelyik védencünket. Ha valamelyik védencünk iránt érdeklődik valaki, az privátba írjon itt, a Facebook-on vagy emailba.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek!
Adószámunk: 18298091-1-06
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség