Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Cérnával állatorvosnál jártunk általános vizsgálaton, illetve vérvételen, hogy friss laboreredményeket lássunk. Az eredmény pár napon belül megérkezik, amint meg lesz, értesítünk benneteket. Cérna nagyon ügyes, kitartó, türelmes cica egyébként.

 

 


 

Cilivel is dokinál jártunk, varratszedésen. Ügyes volt ő is. Jelenleg még külön van a többiektől, de fokozatosan kiszoktatjuk a Cicalakba. Naponta fél órát vagy egy óra hosszát van kint, még meg van a fújás, főleg Pipivel, de rendben lesz minden.
Morcit is elvittük a dokihoz, ugyanis az éves védőoltása volt a soron következő. Ez azt jelenti, hogy egy éve él nálunk, egy éve várja a nagy Ő jelentkezését!
Pénzgyűjtő urnát helyezhettünk ki állatorvosunk rendelőjébe, ahol készpénz formájában bárki támogathatja az állataink ellátását, az ivartalaníttatási programjainkat. Köszönjük a doktor úrnak, hogy ebben a formában is segíti a munkánkat. (Kovidoki Állatorvosi Rendelő)

Több adomány is érkezett a héten, állateledel formájában vagy pénz formájában! Hálásan köszönjük Nektek! Nagyon nehéz időszakot élünk meg, így hatalmas nagy szükség van a támogatásra! Köszönjük, hogy mellettünk, a védenceink mellett álltok!
Örökbe fogadási infó: A vírushelyzetben ZÁRVA vagyunk, kivéve az örökbe fogadó jelentkezők előtt nem, azaz – ha kiszemelted valamelyik védencünket, egy előre egyeztetett időpontban, az óvintézkedések mellett (maszk, fertőtlenítő, kesztyű) meglátogathatóak a kutyusok, cicusok. Bővebben: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek!
Adószámunk: 18298091-1-06
Köszönjük, ha gondoltatok ránk adóbevalláskor!
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség