Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Hivatalosan is átadásra került a Jane Goodall Sünispotály, amelynek megvalósításában a Jane Goodall Intézet segített a számunkra online kampány keretein belül. Az új helyen sokkal jobban érezhetik magukat a tüskések, szabadabb térben, több búvóhellyel.

 

 

 

 


 

Meglepetés is ért bennünket. A Szabadság téri óvoda óvodásai készítettek a számunkra egy sünis képes emléklapot, illetve az óvó néni képviseletében tortát is kaptunk, amelyen egy süni és egy majom volt.
Nagy öröm a számunkra, hogy az óvoda vezetősége kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a gyerekeknek már kis korban megtaníthassák azt, hogy az állatok érző lények, így vigyázni kell rájuk is és a környezetünkre is.

Köszönjük szépen a sajtó valamennyi munkatársának, hogy részt vett az eseményen. Büszkeséggel tölti el a szívünket az, hogy az ispotályt Jane Goodall-ről nevezhettük el. Tudjátok: “Minden egyes apró cselekedet számít. Mindenki tehet a változásért, minden egyes nap, és minden egyes percben, hogy jobb legyen a világ.” – Jane Goodall

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség