Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A Somogyi Károly Városi- és Megyei Könyvtárával hosszú évek óta jó kapcsolatot ápolunk. Kiemelt partnerünk az állatvédelem területén, a fiókkönyvtár hálózatával együtt. Legutóbb a Francia utcai Fiókkönyvtárban jártunk, ahol a magyar állatvédelmi helyzetről beszélgettünk a résztvevőkkel.

 

 

 


 

Megosztottuk az állatbarátokkal azokat az információkat, amivel ma Magyarországon egy kis szervezetnek nap, mint nap meg kell küzdenie. Természetesen, mint mindig, most is kitértünk az ivartalanítás fontosságára és szót ejtettünk Sir David Attenborough új filmjéről is, egyúttal a környezet és természetvédelemről is.

Köszönjük a meghívást a könyvtárnak, köszönjük az állateledel adományt és köszönjük az Országos Állatvédelmi Alapítványnak, hogy velünk tartottak. Hasznos délután volt!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Facebook

Cicások csoportja!

 
Cicatartók és kedvelők Klubja
Nyilvános csoport · 358 tag
Csatlakozás
Szabályzat! Kedves Klubtagok! Ezt a csoportot azért hoztuk létre, hogy megmutassuk kedvencünket és segítséget nyújtsunk egymásnak a cicatartás nehézsé...
 

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség