Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A hét elején a múlt héten csapdázott fiatal fiú cicust ivartalaníttattuk, majd azt követően, hogy lábadozás után visszakerült, folytattuk a csapdázást és sikerült az ő mamáját is becsapdázni. Ő is átesett az ivartalanításon, jelenleg lábadozik. Mindez a hódmezővásárhelyi Eötvös iskola udvarán történt és még innen két cicust szeretnénk befogni és ivartalaníttatni! DE egy újabb cica is megjelent, ha jól láttuk, az etető által készített fotón, két pici cicussal. Őket is sorra fogjuk venni, de van olyan hely a városban, ahová már több hónapja nem jutottunk el. Naponta öt, tíz cicát simán be lehetne fogni és ivartalaníttatni, csak egy a baj: nincs rá humán kapacitás és anyagi fedezet. Így pici léptekben tudunk haladni.

 


 

A Hódtó városrészben pedig egy nagyon beteg cicust „mentettünk” meg, akit már a legyek leptek, a csont és a bőr volt. Egy kedves állatbarát ismerősünk jelezte a számunkra, hogy van ez a probléma. Mi, amint tudtunk és felszabadult a lábadozó kennelünk mentünk és befogtuk, bízva abban, hogy sikerül megmenteni. A lábadozó kennelbe helyeztük volna el és addig az utcai ivartalaníttatásokat felfüggesztjük, hiszen akkor a műtött cicákat nem lett volna hely elhelyezni, DE az állapota miatt ő fontosabb lett volna. De sajnos már nem lehetett megmenteni! El kellett őt engednünk a cicák mennyországába. Rettenetesen nehéz ez, hiszen boldog cica lehetett volna, HA: nincs felelőtlen állattartó, aki miatt … nem is ragozzuk!

Örökbe fogadás: A héten két jelentkező volt, azonban az egyik nem válaszolt az időpontra, a másik jelentkező pedig nem felelt meg a feltételeinknek. Ezúton is szeretnénk leszögezni, hogy minden szervezet saját maga dönti el, hogy kinek ad örökbe állatot és kinek nem. Ezt tiszteletben kell tartani! Fontos, hogy olyan helyre soha nem adunk állatot örökbe, ahol már korábban volt és IVAROS! Az ivartalanítás nálunk alap! És amikor magyarázkodásba megy át a dolog, az is régen rossz! Mi senkit sem szeretnénk megbántani és legfőképp nem szeretnénk megvádolni senkit azzal, hogy felelőtlen állattartó. De, ha úgy érezzük, akkor mondhatunk nemet és ez a közeljövőben is így lesz! Igaz, könyörgünk örökbe fogadókért, mert sajnos alig-alig történik örökbe fogadás, DE felelős gazdi jelöltek jelentkezését várjuk. Olyan helyre adunk örökbe állatot, ahol csak jobb helye van, mint nálunk! És itt nem a csili-vili dolgokra kell gondolni, hanem a felelősségre, a szeretetre, megbecsülésre és a biztonságra! Eddigi örökbe adásaink szuperek voltak, minden kutyusunk és cicusunk a lehető legjobb helyre került, ezt tükrözi az is, hogy rengeteg képet és videókat kapunk róluk. Úgyhogy tessék örökbe fogadónak jelentkezni, nem lehetetlen tőlünk örökbe fogadni, kulcs hozzá a: felelős állattartó vagyok rész.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek! Adószámunk: 18298091-1-06
Köszönjük, ha gondoltatok ránk adóbevalláskor!
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Hálásan köszönjük!
 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség