Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Egy újabb kő kemény hónap elé nézünk. Mintegy 150 000 forint adományt kell összegyűjtenünk ahhoz, hogy az állatainkat biztonsággal el tudjuk látni a hónapban, állatorvosainkat finanszírozni tudjuk, közüzemi számláinkat kiegyenlítsük. Írtunk is ki egy gyűjtési posztot, megköszönjük, ha megosztjátok, és ha módotokban áll, segítetek nekünk, hiszen csak és kizárólag rátok, követőinkre, állatbarátokra számíthatunk!

 


 

A héten két nőstény cicát is ivartalaníttattunk Hódmezővásárhelyen. Ezzel „megmentve” akár száz meg nem született cica életét! Annyiszor kértük, kiírtuk, elmondtuk, mindenki ivartalaníttassa a saját állatát. Már ezzel is sokat tesztek az állatvédelemért, az állatokért!
Zolkával és Teddy-vel is dokinál jártunk. Zolka szőrhiányosságát most kezeljük, valószínűleg a stressz hatására hullott ki a combjánál egy kis foltban a szőre, Teddy pedig már szerencsére jól van, nem tüsszög. ÖRÖKBE fogadók jelentkezését várjuk, Zolka is sokkal boldogabb lenne egy családban. A cicalakban is jól érzi magát, de sokkal több simit, szeretetet, gondoskodást érdemel, reggel, délben, este.
Fiatalokat is megszólíthattunk, Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban jártunk, ahol az „Állati küldetés” tábor résztvevőinek tarthattunk előadást a felelős állattartásról. A vírushelyzet miatt sajnos március óta személyesen nem tudtunk menni az iskolákba, így rendkívül örültünk ennek a lehetőségnek, hogy beszélgethettünk a fiatal iskolásokkal a felelős állattartásról, az ivartalanítás fontosságáról.

Több posztunkban bemutattuk nektek az öko kertünk terméseit, amelyből támogatóink és segítőink részesültek, illetve a császár fáinkat is, hogy mekkorát nőttek. Az egyik csaknem 180 cm, hála a gondoskodásnak.
FONTOS! Rengeteg segítségkérés érkezik hozzánk, július 13-a óta közel kilencven cicával kapcsolatos üzenetet, emailt, telefonhívást kaptunk. Egyelőre nem tudunk több állatot befogadni, nem tudjuk hová tenni, elhelyezni őket! Kérünk benneteket, hogy az örökbe fogadható védenceink posztjait osszátok, hiszen, ha szabadul fel hely, akkor tudunk a karantén idő letelte után a helyére új állatot fogadni. Örökbe fogadás esetén itt a Facen vagy emailba: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen keressetek bennünket.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek! Adószámunk: 18298091-1-06
Köszönjük, ha gondoltatok ránk adóbevalláskor!
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség