Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A héten több új védenc is érkezett a gondozásunkba, többek között Csoki (kutyus), Villám (süni) és egy újabb süncsalád (mami és a három pici), mindnyájan nagyon aranyosak. Csoki jelenleg a karantén (megfigyelési) időszakát tölti, majd jöhet a szívféreg teszt, oltás, chip, ivartalanítás. Villám gyarapszik, a süncsalád pedig új fészket alkotva, biztonságba helyezve élvezik a gondozásunkat. Amint eljött az ideje, hazavisszük őket. (erdőbe, biztonságos helyre)

 


 

BOLDOGSÁG, Cucli és Csipesz örökbefogadása megtörtént! Az örökbe fogadó már márciusban szeretett volna értük jönni, de a vírus közbeszólt. Most azonban beteljesedett a szerelem. Ma (vasárnap) délután már otthonukba voltak úton a gazdival, Svájcba! Nagyon boldog, gazdis éveket kívánunk!
Két fontos felhívást osztottunk meg a héten. Az egyik az a hőség és a kánikula! Gomba, a cica posztját osztottuk meg, ugyanis hiába hívjuk fel a figyelmet minden évben arra, hogy kocsiba TILOS 2 percre is állatot hagyni, megtörténik a baj, a tragédia. Minden évben van jó pár ilyen eset! Mellesleg a forró betonon se sétáltassunk és romlott ételt se hagyjunk az állatunk előtt. A vizét napjában többször cseréljük, frissítsük! Ha valaki autóba zárt állatot talál, azonnal hívja a 112-es SEGÉLYHÍVÓ telefonszámot.

Másik fontos felhívásunk a saját segítségkérésünk volt! Ezúton is nagyon szépen köszönjük minden állatbarátnak, aki gondolt a védenceinkre és támogatott bennünket valamilyen formában! Nélkületek nem menne! Mi hiába tesszük bele 100%-ig a munkánkat, a szabadidőnket, a támogatásotokra szükség van!
Egy kandúr cicus ivartalanítása is megtörtént a héten, így ő már nem fog szerelmeskedni és kisebb az esélye annak is, hogy elkapja a FIV (macska AIDS) vagy a FeLV (macska leukózis) betegséget. Az utcai cicák ivartalanítása folyamatban van, de egyszerre nem tudunk több műtétet elvégeztetni, mivel kapacitásunk nincs rá. Pedig minden álmunk az lenne, hogy az ország összes kóbor, menhelyi állatát ivartalaníttassuk, valamilyen módon, pl: varázspálcával! Sokat változna a helyzet, jó irányba, hiszen egyetlen egy módja annak, hogy humánusan csökkentsük a kóbor állatok létszámát, az nem más, mint az ivartalaníttatás.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek! Adószámunk: 18298091-1-06
Köszönjük, ha gondoltatok ránk adóbevalláskor!
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség