Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Hatalmas öröm ért bennünket a héten, legelsőként erről a pozitív dologról számolnánk be nektek. Csikó cicánkat örökbe fogadták, egy kedves hódmezővásárhelyi családhoz került. Már egy éve volt a gondozásunkban, így már igen régóta várta a nagy Ő eljöttét.

 

 


 

Testvérét még tavaly örökbe fogadták (Kócost) és Csipesz valamint Cucli gazdija is meg van, csak ő messze lakik és a vírushelyzet miatt az örökbe fogadás sajnos csúszik, de hamarosan beteljesedhet az ő esetükben is az örökbe fogadás. Nagyon örülünk és ezúton is kívánunk Boldog Gazdis Éveket!
Fontos témával, a szívférgességgel foglalkoztunk ezen a héten is. A delmagyar.hu portál készített a Kovidoki Állatorvosi Rendelő-vel és velünk egy interjút. Biztatni tudunk tényleg mindenkit, hogy szűresse le a kutyusát, ha neg. az eredmény, akkor kezdje el a megelőzést, ha pedig poz. mihamarabb a kezelését. A kutyusunk életébe is kerülhet!
Két országgyűlési képviselő járt nálunk csütörtökön, Dr. Szél Bernadett és Dr. Hadházy Ákos. Meglátogatták az Állatvédelmi- és Szabadidős Központunkat, az állatainkat, az ÖKO kertünket, beszélgettünk a tevékenységeinkről, az ivartalanítás fontosságáról. Köszönjük nekik a megtiszteltetést és a kedves szavakat!

A héten is nagyon sok utcacicával kapcsolatos jelzéseket kaptunk. A cica ivartalanítási pályázatunk összegét még nem kaptuk meg az önkormányzattól, nem áll a rendelkezésünkre, ettől függetlenül a mini projektjeink keretein belül az ivartalaníttatásokat folytattuk folyamatosan. Reméljük mihamarabb a rendelkezésünkre fog állni a pályázati összeg, erről pontos beszámolót osztunk majd meg veletek. Kérnénk mindenkit, ha kérdése lenne az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címünkre írjon emailt.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek! Adószámunk: 18298091-1-06
Köszönjük, ha gondoltatok ránk adóbevalláskor!
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Facebook

Cicások csoportja!

 
Cicatartók és kedvelők Klubja
Nyilvános csoport · 262 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Szabályzat! Kedves Klubtagok! Ezt a csoportot azért hoztuk létre, hogy megmutassuk kedvencünket és segítséget nyújtsunk egymásnak a cicatartás nehézsé...
 

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség