Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

A hetünk rendkívül szomorúan kezdődött. A kukánk mögé dobtak egy kutyust, nevezetten Tinát. Ott reszketett, félt, tele kullancsokkal. Meglátogattuk vele az állatorvost, szerencsére fizikálisan jól van, lelkileg azonban nem igazán. Jönne folyamatosan hozzánk, bújik, nyüsszög, ha magára hagyjuk. Bízik bennünk, de valaki alaposan tönkre tette szegény kutyust. Most megfigyelés, majd ivartalaníttatás, oltás, chip, szívféreg teszt, stb. Addig is szocializáljuk, szeretgetjük.

 


 

A héten két interjút kértek tőlünk, a hodpress.hu és a delmagyar.hu hírportál. Köszönjük ezúton is a sajtónak, hogy érdeklődnek a munkánk iránt és a védenceinknek próbálnak segíteni ők is megfelelő gazdit találni. Mint arról hetekkel, napokkal korábban beszámoltunk, jelenleg az örökbe adás szünetel a vírushelyzet miatt, de ez nem jelenti azt, hogy online nem lehet a védenceink iránt érdeklődni. Ha igazán bele szerettél fotó alapján valamelyik gondozottunkba és egy életre szóló szerelemre vágysz, a karantén idő végét ki kell tudnod várni, hiszen ettől csak igazán felelős állattartó leszel, mivel nem hozol elhamarkodott döntést.
Többen érdeklődtetek a macskaivartalanítási pályázatunk felől. Megnéztük az önkormányzat online közgyűlését és úgy láttuk, hogy megszavazták a kért összeget, a 300. 000 forintot. De még nem kaptunk hivatalos értesítést erről. Valószínűleg hetekbe beletelik, még mire a szerződés megkötődik. Fontos, hogy utcai cicák ivartalaníttatására nyújtottuk be a pályázatot, hiszen célunk az utcai szaporulatok csökkentése. Ez egy csepp a tengerbe, de mégis több a semminél, jelenleg ez az egyetlen forrásunk lesz az ivartalanítási programjainkra. Amint megkaptuk a hivatalos kiértesítést, a szerződést, az oldalunkon, a honlapunkon jelezni fogjuk.

A héten észrevettük, hogy Bobi füle piros, meleg tapintású. Azonnal értekeztünk az egyik együttműködő állatorvosunkkal. Lehet, hogy ételallergia, vagy egy szimpla fülgyulladás. Mindenesetre kiváltottunk a számára egy fülmosót, kétnaponta azzal mossuk a fülét és állatorvosi javaslatra Pedigree eledelre váltottunk. Kicsit javult a fül, de még alig telt el pár nap, így a jövő héten lesz igazán látszólagos a javulás. Reméljük, hogy minden rendben lesz, annyira imádjuk a nagy mamlaszt!
Császár fa projekt! A héten a kisfákat is sikerült megvásárolni és elültetni, összesen tíz császárfát és egy páfrányfenyőt (Ginkgo biloba)
Célunk ezzel a kis központunkat fásítani, hiszen a globális felmelegedésnek köszönhetően bizony nyáron a napon pár percet is nehéz kibírni, továbbá a sok fa, sok állatnak is adhat otthont! Köszönjük mindenkinek, aki segített a fa megvásárlásában bennünket, minden támogató neve egy laminált lapocskán a fa mellett lesz, illetve a honlapunkon egy emlékoldal is szerepelni fog erről.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek! Adószámunk: 18298091-1-06
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Hálásan köszönjük!
 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség