Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Rendkívül nehéz és lelkileg megterhelő heten vagyunk túl. Most minden a vírus körül forog, mindenki arról beszél, próbál védekezni, tanácsokat adni. Érthető, hiszen mindnyájunkat érinti és negatívan! Az állatvédelmet különösképpen. A hét elején segítségkérést írtunk ki és hatalmas örömünkre, többen a segítségünkre siettetek!

 


 

Volt, aki pénzadományt küldött, és volt olyan is, aki állateledellel, munkaeszközzel segített. Minden ANGYALNAK köszönjük szépen! Jól esik a számunkra, hogy velünk vagytok, még ebben a rendkívül nehéz, talán már „háborús” időszakban is.
Az adományokból állateledeleket is vásároltunk, illetve külső-belső parazitamentesítőket, utóbbit összesen 41 865 forint értékben. Fontos, hogy rendszeresen, min. negyedévente megtörténjen a parazitamentesítés.
Természetesen, a sok rossz és lelki teher mellett, sok örömet és mosolyt is csalnak a kis állataink a szemünkbe, arcunkra. A jó időt kihasználva, rengeteget sétálunk, játszunk. A sünik is nagyon mocorognak már, így hamarosan ők is el lesznek engedve egy biztonságos helyen, ha már éjszaka nem lesznek annyira hidegek.
Péterünk a cicalakot festette a héten, a hálózással készen lett. Szerda környékén „cuccol” a banda az új helyre, reméljük nagyon fogják szeretni.

Sok megkeresést kapunk kóbor kutyusokkal kapcsolatban, illetve cica ivartalanítással kapcsolatosan is. Sajnos minden kérésnek eleget tenni nem tudunk, ezért megértést és türelmet kérünk mindenkitől. Tudjuk, most sokan ingerültek, idegesek, aggódnak, de mi is pont ugyan olyan nehéz helyzetben vagyunk, ha nem nehezebbe. Javasoljuk, hogy emailba vegyétek fel velünk a kapcsolatot, vagy a Facebook-on. Nagyon kevesen vagyunk, és még ebből a kevésből is van aki kiesett (kórházi kezelés miatt), így mindnyájan rendkívül leterheltek vagyunk. Most a legfontosabb a számunkra, hogy a jelenlegi kis csapatunkat maximálisan ellássuk.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a héten is!
 
Ha támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor azt banki átutalással tudjátok megtenni a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámunkra vagy a PayPal címünkre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adótok 1%-al is nagyon sokat segítetek! Adószámunk: 18298091-1-06
Hódmezővásárhelyen a Lady Állateledel Üzletben vásárolhattok is a védenceink számára és az adományt ott le is adhatjátok!
Cím: Hódmezővásárhely, Árok utca 18. szám.
Hálásan köszönjük!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség