Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Szipivel állatorvosnál jártunk! Átesett az ivartalanításon, valamint a szívféreg teszten, ami szerencsére negatív lett. Tapi után nagyon izgultunk, hogy milyen eredményt kapunk, sokszor már előre félünk. Illetve megkapta a szükséges oltását is.

 

 

 

 


 

Sajnos az altatást nehezen viselte, de rendben ébredt, gallérkát kapott, amit nagyon nehezen tűr el, de pár napig muszáj viselnie.

Valamint Cucli és Csipesz (a szembetegséggel kezelt cicák) is megkapták a veszettség elleni oltásukat, ugyanis pár hét múlva eljön értük is a nagy Ő a messziségből! Egyelőre nem árulunk el több részletet, izguljatok és szorítsatok! Róluk nem tudtunk most képet készíteni, de mindketten nagyon ügyesek voltak.
A kutyaivartalanítás és oltás árát a Tappancs Állatvédő Alapítvány finanszírozza a minisztériumi pályázatuk keretein belül, amelyet ezúton is köszönünk szépen.
Köszönjük a Kovidoki Állatorvosi Rendelőnek az ellátást is!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség