Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Január 17-én, délután dokinál jártunk a patikás csapattal. A feketéknek, azaz Lolkának, Bolkának és Zolkának eljött az ideje az ismétlő oltásra, valamint vérvételen estek át, hogy megtudjuk a FIV/FeLV státuszukat, szerencsére negatívak, azaz egészségesek.

 

 

 

 


 

A kis cirmosunk karantén ideje nemrég járt le, így ő is átesett az oltáson, kapott chippet, az ő tesztje is negatív, valamint külső parazitamentesítésüket is ismételtük, mind a négy cicánál.

A cirmoska is fiú, így a Marci nevet kapta. Hősiesen tűrték a vizsgálatot, a vérvételt, a szurit, nagyon ügyesek voltak mindnyájan. Összesen 42 700 forintba került az ellátásuk.
Köszönjük szépen az ellátást az Irinyi utcai Állatorvosi Rendelőnek.
Kérünk benneteket, ha szeretnétek, támogassátok az ellátásukat.
Számlaszámunk: 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank)
PayPal: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Köszönjük szépen!
Adótok 1%-nak felajánlásához az adószámunk: 18298091-1-06

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség