Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Mi december 24-én sem kelünk fel máshogy. A mai napon is a védenceinkkel voltunk, takarítottunk, játszottunk, etettünk, szocializáltunk. Sokan el sem tudják képzelni, hogy az állatvédőknek nincs szent nap, hiszen egy percre sem lehet kikapcsolni, ugyanis az állatainkat el kell látnunk. Amellett persze, hogy mi is szeretnénk egy picit a szeretteink körében lenni, egy kicsit velük lenni, együtt ebédelni vagy vacsorázni.

 

 


 

Nehéz összeegyeztetni ezeket a dolgokat, de a magyar állatvédő kreatív, megoldja, mert meg kell oldani! A legnagyobb ajándék a számunkra a védenceink hálás, csillogó szemű tekintete. Azt látni és érezni, hogy legalább ők már biztonságban vannak és senki sem bánthatja őket! Egy nehéz évet tudhatunk magunk mögött és igaz még nincs is egészen vége az évnek, mert ezután jön a szilveszter, amitől előre félünk.

Ebben az évben is folytattuk az utcai cicák ivartalaníttatását, ugyan csak mini projektekben, mert tudjátok, eddigi támogató partnerszervezetünk forráskimerülés miatt a 2019-es évben nem tudott Magyarországon egyik szervezet számára sem biztosítani ivartalanítási támogatást. Így kizárólag önerőből, a Ti adományaitokból tudtunk egy-egy kolóniát ivartalaníttatni.

Több helyi és környékbeli iskolában jártunk és meg tudtunk szólítani több száz fiatalt a felelős állattartás jegyében. Nagyon fontosnak tartjuk ezt a területet, hiszen a fiatalok kezében az állatok jövője. Ha ők nem lesznek felelősebb állattartók, hiábavaló az egész éves munkánk. Szerencsére azt látjuk és tapasztaljuk, hogy nagyon is fogékonyak és érzékenyek az állatvédelemre, így pozitívan tekintünk a jövőre nézve, ami persze nem egy vagy két, de nem is három évet jelent. De az biztos, felelősebb állattartók lesznek a mai óvodások, általános iskolások.

Sérült süniket is mentettünk meg, a korábbi évekhez hasonlóan, illetve neveltünk fel apró tüskéseket, akiket a mamájuk elhagyott, vagy baleset következtében meghalt. Szeretjük ezeket a védett állatokat, így már több éve értük is felkelünk, reggelente és amit tudunk, megteszünk értük is! Hatalmas nagy mérföldkő volt az idei nyár a számunkra, ugyanis engedélyezte a hatóság az Állatvédelmi- és Szabadidős Központunk működését, ahol védenceinket gondozzuk, továbbá fiatalok számára tartunk érzékenyítő programokat, nyílt napok keretein belül.

Rengeteget dolgoztunk, hogy ez a központ létrejöhessen. Egészen pontosan 2016 óta célunk volt, hogy megvásároljuk, az akkor még teljesen üres területet. Még kerítése sem igazán volt, itt-ott volt drót, tele gazzal, stb. Szóval egy elhagyatott gyep volt. Áram se volt bekötve, egyetlen épület sem volt ezen a mindösszesen 800 nm-es területen. Két részletben tudtuk megvásárolni a területet, így az teljes egészében az egyesületünk tulajdona.

Apródonként alakítgattuk, eleinte csak a füvet vágtuk, terepet rendeztünk. Majd a hódmezővásárhelyi önkormányzat támogatásának köszönhetően, amikor minden Hódmezővásárhelyen működő állatvédelmi szervezetet megtámogattak egy millió forinttal, köztük bennünket is, tudtuk beköttetni a villanyt, felhúzatni a kerítést, kaput csináltatni, illetve elkezdtük a gyorsszerkezetes kis faházunk megépítését. Folyamatosan kapcsolatban álltunk a hatósági állatorvossal, hogy egyeztetni tudjuk azt, hogy minek, hogyan kell állnia ahhoz, hogy megfeleljünk minden alapvető előírásnak.

Így sokszor változtak a terveink. Kis helyen vagyunk, nagyon szerény körülmények között, de szeretetben és békességben. Hála Nektek, támogatóinknak, a védenceink semmiben sem éreznek hiányt. Nem nagy létszámmal dolgozunk, mert sajnos arra abszolút nincs egyelőre kapacitásunk, de azokat a cicákat, kutyusokat és süniket, akiket befogadunk, maximálisan ellátunk. Minden nap, minden héten, minden hónapban alkotunk valamit a központban, újítunk, barkácsolunk. Talán egyszer egy szép, modern intézmény lehet.

Elkezdtük, csináljuk és csak pozitívan nézünk előre. Igazából tényleg nagyon hálásak vagyunk azoknak az állatbarátoknak, akik mellénk álltak, figyelemmel kísérik a munkánkat, azt fontosnak tartják és a lehetőségeikhez mérten, segítenek és támogatnak bennünket.

Nagyon sok gondolatot szeretnénk még leírni, hogy lássátok, miket csináltunk 2019-ben, de így szenteste nem szeretnénk az időtöket húzni. Lesz majd évzáró közleményünk és abban részletesebben megosztjuk az idei évben, velünk történt sikereinket, boldogságainkat, szomorúságainkat, csalódásainkat és azt, hogy mik a terveink 2020-ban.
Áldott, Békés és Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!
 

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség