Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Augusztus 8-án átesett az ivartalanításon, az előző nap befogott, Hódmezővásárhelyen, az Aranyossy-iskola udvarán élő, utolsó, vemhes nőstény cica is. Négy pici cicát hozott volna a világra, valahol, a suliban vagy környékén a bokrok alatt, netalán padláson, a semmibe. Ezt megelőztük, a maminak is jobb lesz és így újabb és újabb szaporulatokat tudtunk megállítani.

 

 

 


 

Már csak kandúrok maradtak a környéken, akiket szintén szeretnénk ivartalaníttatni mielőbb, de a vemhesség miatt fontos volt a nőstényeket előbbre sorolnunk, hogy ne fialjanak le. A jövő hétre már van betervezve egy ivartalaníttatásunk (Hódmezővásárhely, belváros), illetve az azt követő héten az Eötvös-iskolás mamit szeretnénk becsapdázni és megműttetni, akinek a kicsinyei jelenleg a gondozásunkban vannak és cumiztatjuk őket, mivel magukra hagyta a babákat.

Mindezt, a befogásokat, ivartalaníttatásokat, lábadoztatásokat önerőből tesszük, állami és önkormányzati támogatás nélkül. Kérünk benneteket, ha fontosnak tartjátok a munkánkat, támogassátok azt, hiszen csak így tudunk segítséget nyújtani az állatok számára.

Számlaszámunk: 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) Ha internetről nem tudsz utalni, az sem probléma, hiszen bármelyik CIB Bankba, a pénztárnál, a számlaszámunkat megadva is lehet pénzadományt küldeni.

Amennyiben tárgyi adománnyal támogatnád a védenceinket, azt a Lady Állateledel Üzletben tudjátok megtenni, nyitvatartási időben, Hódmezővásárhelyen az Árok utca 18. sz. alatt. Hétfőtől-péntekig: délelőtt: 8-12, délután: 14:20-17:30-ig, szombaton: 8:12-ig.

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség