Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Lukréciát valószínűleg, körülbelül 3 hetes korában bedobták az egyik ház udvarára Hódmezővásárhelyen, ahonnan egy helyi állatvédő szervezet "pót" cica mamijához került. Onnan egy kedves hölgyhöz, aki örökbe fogadta őt. Az ivartalanítását átvállaltuk, így ő már biztosan nem fog fölös cicákat szülni a világra, nyugodtan élhet, szeretetben és egészségben. Köszönjük a Kovidoki Állatorvosi Rendelőnek a beavatkozást!

 

 

 

 

 

 


 

Mint azt tudjátok, sajnos idén a svájci alapítvány, azaz Susy Utzinger forráskimerülés miatt nem tudja a magyarországi ivartalanítási programokat támogatni. 2017-ben és 2018-ban az ő segítségével több száz macskát tudtunk kiivartalaníttatni. Legfőképp utcai, kolóniás cicákat, de segítséget nyújtottunk nehéz helyzetben élő, állattartóknak is, akik szerették volna kedvencüket ivartalaníttatni, mert felelős állattartók, de segítség nélkül azt nem tudták volna megoldani.
Jelenleg mini projektek keretein belül tudjuk az ivartalanításokat folytatni. Önerőnk nincs rá, licitek, illetve apró, magán adományok útján tudunk egy-két-három, kolóniás, utcai cicát ivartalaníttatni. Sajnos már április vége van, nagyon sok cica lefialt, akiket, ha érkezik segítség, tudtunk volna ivartalaníttatni. Amit tudunk, megteszünk, de sajnos segítség nélkül olyan ütemben, mint a korábbi években, nem tudjuk folytatni az ivartalanításokat, pedig az egyik legfontosabb állatvédelmi tevékenység.

Mindenkit érint, állatbarátot és nem állatbarátot is a kóbor állat probléma. Ha ivartalaníttatunk, meg tudjuk előzni a fölös szaporulatokat, azt, hogy egy adott környéken vagy lakótelepen elszaporodjanak a cicák. Emellett a beavatkozással a cicák életét is megmentjük, mivel nem fognak elkapni egymástól párzás és verekedés útján halálos fertőzéseket (FIV/FeLV).
Kértük a hódmezővásárhelyi önkormányzat segítségét is, mivel körülbelül egy, másfél millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy a svájci kiesést pótolni tudjuk és az ivartalanításokat nagy intenzitással folytatni. Jelenleg várjuk a hivatal válaszát. Addig is, arra kérünk minden kedves állatbarátot, ha fontosnak tartja az ivartalaníttatást, kérjük támogassa a programunkat. Minden egyes forint sokat számít!
Ha van vállalkozó ismerősöd, kérünk beszélj vele és álljon ő is mellénk. Támogatást a számlaszámunkra várunk.
10700158-67637539-51100005 (CIB Bank)
Ha külföldről utalnál, ahhoz az adatok:
HU60 1070 0158 6763 7539 5110 0005
SWIFT kód: CIBHHUHB
Paypal: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hálásan köszönjük a segítségeteket és a támogatásotokat!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség