Figyelem!

Egyesületünk figyelemmel kíséri a gyepmesteri telepre bekerülő négylábúakat. Ön is megteheti ha követi Facebook oldalunkat vagy a telep honlapját az alábbi linken:

Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.

Szociális program

1 % esély

Összefogás

A póráz két végén

Befogadó

Hódmezővásárhelyen folytattuk a március 15-én befogott cicusok projektjét. Hősiesen viselték az éjszakát a kennelben. A csapdába nagy örömünkre besétált egy cicus, akiről azt hittük, az a lány cicus, akit nem tudtunk megfogni, de sajnos nem, ő egy fiú volt. Valószínűleg azon a környéken lakó kóborka.

 

 

 


 

Próbáltuk a még szabadon lévő lánykát befogni, de a csapdát messze elkerülte. Viszont indulnunk kellett a dokihoz, így két fiú és egy lány cicussal az ivartalanításra. Minden rendben volt, ügyesek voltak a cicák, a lányka négy picit hozott volna a világra, így négy, meg nem született cicaéletet mentettünk meg a biztos szenvedéstől, betegségektől és a mamit a halálos fertőzésektől, amit a párzás útján elkaphat, ő is és a fiúk is.
Jelenleg vendégségünkben lábadoznak, hétfőn kerülnek vissza a Bocskai utcai munkahelyre, ahol szerencsére a dolgozók ellátják őket, etetik és figyelnek rájuk. Itt időben sikerült megállítani a túlszaporulatot, a még szabadon lévő lánykát próbáljuk becserkészni és őt is visszük ivartalanításra.
Csak és kizárólag ez az egyetlen egy lehetőség van arra, hogy csökkentsük a kóbor, fölös szaporulatok létszámát és megmentsük a cicákat a betegségektől, a szenvedéstől és a haláltól. A számlánk végösszege: 24.000 forint. Jelenleg 10.000 forint áll a rendelkezésünkre, így kérünk benneteket, segítsetek, hogy ki tudjuk egyenlíteni a tartozásunkat, hogy mihamarabb a következő kolóniás cicákat tudjuk ivartalaníttatni.
14.000 forint adományra van szükségünk! Tudjátok, korábbi posztjainkban leírtuk, hogy idén, Susy Utzinger svájci alapítványa nem tud Magyarországra ivartalanítási támogatást küldeni, amelyből 2017-ben és 2018-ban finanszírozni tudtuk az ivartalanításokat. Jelenleg csak és kizárólag a Ti segítségetekkel tudjuk folytatni ezt a rendkívül fontos állatvédelmi tevékenységet!
Fontos, hogy mihamarabb kifizessük a számlát, hogy bele tudjunk fogni a következő kolónia ivartalanításába, mert sajnos nagyon sok van.
A 10700158-67637539-51100005 (CIB Bank) számlaszámunkra várjuk az adományodat „Bocskai utcai cicák” megjelöléssel.
HU60 1070 0158 6763 7539 5110 0005
SWIFT kód: CIBHHUHB
De személyesen a bankba is befizetheted a támogatásodat, a számlaszámunkat megadva a pénztárnál.
 
Amennyiben PayPal-on keresztül juttatnád el az adományodat, az esetben a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címet használhatod.
Számítunk a segítségetekre, köszönjük szépen!

Adományozás

 

Bankszámlaszám: 10700158-67637539-51100005

Cicások csoportja..

Cicatartók és kedvelők klubja..
Nyilvános csoport 1 870 tag

Facebook

Csatlakozz

Életmentő

Sünmentő

Segítség